Aktuális

Banánok közt rejtőzött a pók a Lidl-ben, riasztották a tűzoltókat

48 perc – Davosban a világelit, de hol vannak a megoldások?

| Szerző: hirado.hu
A davosi Világgazdasági Fórum is téma volt a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor második felében, melynek vendégei ezúttal Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Schiffer András ügyvéd voltak.

Lánczi Tamás azzal indította a beszélgetést, hogy Davosban ülésezik a világ elitje, politikusok, gazdasági szereplők. Arról kérdezte vendégeit, mit gondolnak az eseményről.

Kapcsolódó tartalom

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint a liberális világ egyik utolsó próbálkozása Davos arra, hogy megpróbáljanak választ találni a világ előtt álló kihívásokra. Alapvetően legitim az, ha ilyen emberek összeülnek, de megoldásokat nem látunk.

Mráz Ágoston Sámuel (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Schiffer András ügyvéd számára a legbeszédesebb jelenet az volt, ahogy „élelemes újságírók fülön csípik” a Pfizer-vezért – valószínűleg azt, akivel Von der Leyen sms-ezett –, és megpróbálták számonkérni a vakcina mellékhatásai miatt.

A gyógyszercég vezetője szép napot kívánt, Schiffer szerint pedig ebben a jelenetben minden benne van. Ez az ember különböző államokkal kötött nagy összegű szerződéseket és óriási kockázatot telepített át gyanútlan polgárokra. Szerinte a probléma Davossal nem az, hogy létezik, hanem hogy el van zárva a nyilvánosság elől, és a zárt ajtók mögött a gazdag kevesek tárgyalnak a politikusokkal.

Mráz Ágoston Sámuel szerint nem releváns kérdésekről beszélnek, és emiatt nem releváns válaszokat adnak, hiszen most is csak odáig jutottak, hogy Ukrajnának fegyvert kell szállítani.

Lánczi Tamás felidézte, hogy valódi vitákra nem kerül sor.

Szijjártó Péter először fogadta el a meghívást, és fel is szólalt, ismertette a magyar kormány álláspontját, a hallgatóság pedig közölte, hogy szerintük a kormány mindent rosszul csinál, de ezenkívül nem látszanak versengő vélemények.

Schiffer András (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Schiffer András szerint Davos szimbólum, annak a szimbóluma, hogy a nagyvállalatok lenyelik a nemzetállamokat.

Lánczi Tamás idézte a fórum elnökének szavait. Klaus Schwab azt mondta, hogy Davosban gyűltek össze azok, akik megalkotják a jövőt.

De ki adott erre felhatalmazást nekik?

– kérdezte Lánczi.

Schiffer András reméli, hogy nem cégek fogják megalkotni a világ jövőjét, és ezért kellene megalkotni egy alternatív globalizációt. Az ügyvéd szerint Magyarország is jelen van bizonyos szervezetekben.

Mráz Ágoston Sámuel annyiban pontosította ez utóbbi állítást, hogy az efféle szervezetekbe, például a Trilaterális Bizottságba nem delegáltak, hanem meghívottak vannak, és Magyarország nem delegál embereket. Ezek informális klubokként működnek, ahová meghívásos alapon jutnak be az érintettek.

Schiffer András szerint a magyar miniszterelnöknek kellene hogy képe legyen arról, hogy ezekben a szervezetekben mi folyik.

Illetve Magyarország nem teheti meg azt, hogy ignoráljon egy ilyen davosi fórumot.

Schiffer András, Lánczi Tamás és Mráz Ágoston Sámuel (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még