Baleset

Kényszerleszállást végrehajtó kisrepülőgép okozott halálos balesetet

Csák János kapta az idei Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági nagydíjat

A Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági-díj nagydíj fokozatát Csák János kulturális és innovációs miniszter, míg junior fokozatát Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és klímapolitika üzletágának vezetője, egyetemi docens vette át Matolcsy Györgytől, a jegybank elnökétől csütörtökön a rendezvény budapesti díjátadóján.

Wekerle Sándor volt pénzügyminiszter és miniszterelnök nevét viselő díjat azok kaphatják meg, akik a modernizációt, innovációt képviselik és a Kárpát-medencei egységes gazdasági építkezést szolgálják – mondta Matolcsy György. Kiemelte, Wekerle Sándor a polgárosodás jelképe volt, azért is fontos személyének és életművének ápolása, „mert széles polgárosodásra épülős korszakot szeretnénk Magyarországon építeni”.

A Trianon után elveszett Kárpát-medencei gazdasági egység kizárólag gazdasági, pénzügyi, kulturális és innovációs eszközökkel szerezhető vissza

– hangsúlyozta a jegybankelnök. Méltatásában Csák Jánosról azt mondta, életműve azt üzeni, hogy a vállalaton belüli reformok és az ország megújulására való törekvés egybeesik. Most Csák János van abban a helyzetben, hogy egy innovatív Kárpát-medencei egységes teret szervezzen – tette hozzá.

A miniszter a díj átvétele utáni beszédében úgy fogalmazott, egy ország akkor lehet sikeres, ha az állandó változások mellett megtartja a kulturális, gazdasági és lelki örökségét. Feladatnak nevezte a „kötödések ápolását”, a béke és biztonság megteremtését, az egyensúlyok kialakítását, amivel „eljutunk az ősi krédónkhoz, ami az Isten, család, haza”.

Hortay Olivér a díj átvételekor megköszönte a jegybank alapítványának támogatását. Az energiapolitikai szakember 2016 és 2019 között a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítványnál PhD kiegészítő képzésen vett részt.

A díjat a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alapította, az elismerés gondozását a Magyar Nemzeti Bank 2019-ben vette át, majd 2021-ben állami díjként alapította újra.

Az elismerést olyan kiemelkedő szakemberek és fiatal tehetségeknek adományozható, akik kimagasló munkájukkal hozzájárulnak a pénzügyi tudatosság fejlesztéséhez, valamint támogatják a fiatalok pénzügyi képzését, ezzel is hozzájárulva a hazai tudástőke növeléséhez.

Tavaly a díj Nagydíj fokozatát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a junior fokozatát Farkas Dezső, fiatal vállalkozó kapta.

Kiemelt képünk: Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, díjátadó (k), mellette Csák János kulturális és innovációs miniszter, az idei Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági-díj nagydíj fokozatának kitüntetettje (b) és Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és klímapolitika üzletágának vezetője, egyetemi docens, aki a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági-díj junior fokozatát kapta az elismerés átadóünnepségén a fővárosban, a Magyar Nemzeti Bank Bölcs Vár épületében 2023. január 19-én. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még