Baleset

Meghalt egy nő, miután frontálisan egy vontatónak ütközött

Dolgoznak a biciklisávok: a budapesti közlekedés az egyik legrosszabb Európában

| Szerző: hirado.hu
Karácsony Gergely megválasztása óta következetesen kitart autóellenes politikája mellett. A budapesti utakon autózók pedig egy év alatt 86 órát pazaroltak el a dugóban. Egy friss elemzés szerint Európában a 10. legrosszabb a fővárosi közlekedés.

Egy forgalmi adatok elemzésével foglalkozó cég legfrissebb statisztikái szerint a világon Londonban a legrosszabb a közlekedés, de az élbolyban a magyar főváros is helyet kapott. Világszinten a 23., Európában a 10. legrosszabb a budapesti közlekedés.

A forgalmi adatok elemzésével foglalkozó Inrix idén is közzétette jelentését, amelyben a világ nagyvárosait vizsgálja a közlekedés hatékonysága szerint – számolt be a Zöld Pálya.

A szakértők hét kontinens, 50 ország és több mint 1000 nagyváros adatait összegezték. A jelentésben többek között a forgalomban eltöltött időt, az utazási költségeket, az üzemanyagárakat, a nagyvárosi forgalomban elérhető legmagasabb sebességet, illetve a balesetek számát is figyelembe vették.

A világ legrosszabb forgalmú településének pedig ismét London találtatott, ahol egy év alatt 156 órát, azaz fél nap híján egy egész hetet kell a forgalomban döcögéssel eltölteni.

 A budapesti utakon autózók egy év alatt 86 órát pazaroltak el a dugóban, ezzel az eredménnyel Európában a 10. legrosszabb a budapesti közlekedés.

Karácsony Gergely megválasztása óta következetesen kitart autóellenes politikája mellett. Azoknak, akiket zavar a dugó, a főpolgármester korábban azt ajánlotta, hogy szálljanak ki a kocsiból és menjenek gyalog, ő a gyorsabb haladás érdekében mégis hivatali autót használ, és előszeretettel használja a buszsávot is, miközben a budapesti autósok, betartva a KRESZ szabályait szinte lépésben tudnak csak haladni a fővárosban.

Karácsony Gergely is reagált közösségi oldalán a Budapest közlekedésére kitérő felmérésre. A főpolgármester szerint a korábban jelzett számok tévesen lettek feltüntetve Budapest helyzetét illetően.

Kapcsolódó tartalom

Cikkünk frissült! 

Ajánljuk még