Aktuális

Ennyi időt töltött apjával Harry, mielőtt elutazott Londonból

Ma eldőlhet a rendőrgyilkos sorsa: börtönbe szállíthatják Sz. Szilárdot

| Szerző: hirado.hu
Akár már ma büntetés-végrehajtási intézetbe kerülhet a csütörtök esti, újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottja. A férfi jelenleg is őrizetben van. Az ügyészség a szökés és a bűnismétlés veszélye miatt kérte a letartóztatását. Azóta kiderült, hogy a 35 éves támadó büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, és amikor a gyanú szerint agyon szúrta a rendőrt, akkor is éppen próbaidőn volt egy másik ügy miatt – hangzott el az M1 Híradójában.

 

A Központi Nyomozó Főügyészség szombat reggel elküldte a bíróságnak azt az indítványt, amiben a rendőrgyilkossággal gyanúsított Sz. Szilárd letartóztatását kérik. A férfit vasárnap hallgatja meg a nyomozási bíró.

Kapcsolódó tartalom

Az M1 értesülései szerint az ülésen az a három ügyész is részt vesz, akik a férfit pénteken már kihallgatták. A letartóztatási indítványban az áll, hogy szabadlábon maradva a férfi elrejtőzhetne, vagy akár újabb bűncselekményt is elkövethetne.

A Központi Nyomozó Főügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyére tekintettel indítványozta az intézkedő rendőrökre késsel támadó újbudai férfi letartóztatását. A gyanúsított büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt ítélték el. Jelenlegi cselekményét felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt, valamint folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el”– nyilatkozta Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Kapcsolódó tartalom

Sz. Szilárd csütörtök este, egy újbudai társasházban támadt a rendőrökre. Az egyenruhásokat azért hívták ki, mert a férfi őrjöngött a lépcsőházban, egy kalapáccsal betörte az egyik lakás bejárati ajtaját.

Amikor meg akarták bilincselni, előrántott egy 17 centi pengehosszúságú kést, mindhárom rendőrt megszúrta, majd el akart menekülni. A két, könnyebben sérült rendőr üldözőbe vette a férfit.

Kapcsolódó tartalom

„Mind a ketten vérzünk” – hallatszik egy, a ház egyik lakója által készített videófelvételen.

A támadót többször is felszólították, hogy adja meg magát, de mivel a figyelmeztető lövés is hatástalan maradt, csak egy célzott lövéssel tudták ártalmatlanná tenni.

A 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmester, akit a támadó a lépcsőházban szíven szúrt, a kórházban belehalt a sebesüléseibe. Budapest rendőrfőkapitánya szombat délelőtt meglátogatta a két sérült rendőrt. Kállai László főtörzszászlósnak a kórházban kívánt jobbulást, nem sokkal azelőtt, hogy hazaengedték. Dobos László törzszászlósnak pedig, aki már családja körében lábadozik, otthonában adta át jókívánságait.

Kapcsolódó tartalom

Végh József kriminálpszichológus az M1-en azt mondta, hogy a férfi a támadáskor valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állhatott.

„Gyanítom, hogy kábítószer vagy alkohol befolyásoltság alatt állhatott, vagy kombinálta a gyógyszereket alkohollal” – mondta a kriminálpszichológus.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hír Tv-ben arról beszélt: a tragédia ráirányítja a figyelmet arra, hogy a rendőrök az életüket kockáztatják, amikor mások biztonságát védik.

Kapcsolódó tartalom

„A rendőri eskünek van egy ilyen fél mondata, hogy a közbiztonságot, más emberek életét, biztonságát akár életem kockáztatásával is megvédem, és ez az eset is bizonyítja, hogy ez az eskü szövegében nagyon komoly és nagyon súlyos mondat. Szerintem ilyenkor duplán el kell ismernünk a rendőröknek a munkáját, amit mindennap végeznek” – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az ügyészség letartóztatási indítványáról vasárnap dönt a bíróság. Ha elrendelik a kényszerintézkedést, a rendőrgyilkossággal gyanúsított férfit azonnal átszállítják egy büntetés-végrehajtási intézetbe.

A kiemelt képen rendőrök és mentők az elkövető körül Budapest XI. kerületében. (Forrás: MTI/Mátyus Tamás)

Ajánljuk még