Fontos

Gulyás Gergely: Ha valaki gyermekek sérelmére követ el bűncselekményt, semmilyen kegyelemben nem részesülhet

Menczer Tamás: Biztosított az ország gázellátása

Folyamatosan érkezik gáz Magyarországra, de ha nem így lenne, a téli és az azt követő időszak ellátása akkor is biztosítva lenne – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára péntek reggel az M1-en.

Menczer Tamás azt mondta: a magyar gáztárolók töltöttségi aránya – fogyasztásarányosan – körülbelül a duplája az európai átlagnak. Azonban azt is látni kell, hogy a magyar energiabiztonság, illetve a gázellátás két alapvető feltétele, hogy van-e hosszú távú megállapodás Oroszországgal, valamint a Török Áramlat gázvezeték zavartalan működése.

A vezetéken délről, Szerbián keresztül érkezik a gáz Magyarországra, és csak tavaly 4,8 milliárd köbméternyi jött, ami a 10 milliárd köbméternyi éves magyar fogyasztás csaknem a fele – fejtette ki Menczer Tamás.

A politikus megjegyezte, hogy a kormány ezektől függetlenül folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy a gázbeszerzést diverzifikálja.

2010-ben csupán két szomszédos országgal volt Magyarországnak gázösszeköttetése, most pedig hattal (csak Szlovéniával nincs ilyen).„Azonban az orosz gáz Magyarország gázfelhasználásának 85 százalékát adja; olajnál ez 65 százalék. Ezt nem lehet egyik napról a másikra kiváltani” – hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette, hogy három lehetőséget látnak erre a szakemberek: a horvátországi LNG-kapacitások növelése – cseppfolyós gázból egyébként a kormány már lekötött egymilliárd köbmétert –, a romániai Neptun Deep gázmezőn végre meg kell kezdeni a kitermelést, és az azeri gázt el kell hozni Magyarországra.

„Mindegyik lehetőség rengeteg pénzt, időt és komoly infrastrukturális fejlesztéseket igényel, tehát pillanatnyilag az orosz gáz nem kiváltható” – hangsúlyozta Menczer Tamás. Az államtitkár hozzátette,

ez jól mutatja, hogy a baloldali politikusok mennyire felelőtlenek voltak akkor, amikor az orosz gáz azonnali elzárásról beszéltek.

Kitért arra is, hogy a nukleáris energia a legkiszámíthatóbb, legolcsóbb és legkörnyezetbarátabb energiaforrás, ezért is ellenez Magyarország minden olyan brüsszeli szankciót, amely a paksi atomerőmű fejlesztését akadályozná.

A műsorvezető kérdésére Menczer Tamás kifejtette, hogy az Oroszországból Ukrajnán keresztül érkező Barátság kőolajvezeték kiváltásának egyetlen alternatívája van jelenleg, amely Horvátországon keresztül hozna olajat, de ennek a kapacitása nem elegendő. A másik probléma ezzel – tette hozzá –, hogy a horvátok a két és félszeresére szeretnék emelni a tranzitdíjat.

Ajánljuk még