Aktuális

Szoboszlai mestere felajánlotta a halálos beteg volt angol kapitánynak, hogy átadja a helyét

Hősi halottá nyilvánítják Baumann Pétert, az Újbudán meggyilkolt rendőrt

| Szerző: hirado.hu
Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol kiderült, hogy a szolgálatot teljesítő rendőrök civilek életét is megmenthették helytállásukkal.

Gál Kristóf alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: A csütörtök éjszakai rendőri intézkedés során egyik munkatársuk életét vesztette. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint csütörtök este 10 óra után több bejelentés is érkezett a BRFK Tevékenységirányítási Központjába, amely szerint egy 11. kerületi társasházban az egyik lakóhoz egyik másik lakótárs próbálja rátörni az ajtót.

Kapcsolódó tartalom

Az elmúlt évek hasonló tapasztalatai alapján kialakított szigorított protokollnak megfelelően több rendőri egység, megnövelt létszámmal indult a helyszínre. A kisebb létszámú egység megkezdte az adatgyűjtést és felvették a kapcsolatot a sértettel, a másik, nagyobb létszámú rendőri egység pedig a támadólag fellépő személy elfogását kezdték meg.

Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője úgy fogalmazott: A legfőbb ügyész döntése alapján a KNYF-en egy nyomozócsoportot állítottak fel az eset kivizsgálására. Az elkövető elfogása megtörtént, kihallgatása folyamatban.

„A rendőrök, akik intézkedtek, hősök voltak, aki elhunyt, az hősi halott volt”

– mondta. Ismertette, hogy az eset nem terrorcselekmény volt, a KNYF jelenleg több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés ügyében folytat eljárást, melynek során két hivatalos személy ellen gyilkossági kísérlet történt. Hangsúlyozta, hogy az ilyen esetekre az ügyészség különös figyelmet fordít, hiszen az ilyen cselekmények elkövetői veszélyt jelentenek a társadalomra. A helyszínen tapasztaltak alapján a szolgálatot teljesítő rendőrök civilek életét is megmenthették helytállásukkal. A nyomozás érdekei miatt a részletekbe a nyilvánosságot egyelőre nem vonják be.

Gál Kristóf alezredes arról tájékoztatott, hogy a belügyminiszter, a rendészeti államtitkár, az országos rendőrfőkapitány és Budapest rendőrfőkapitánya a sérülteket látogatja meg.

A rendőrség az elhunyt munkatárs esetében a hősi halottá nyilvánítás folyamatát elindította.

A rendőrség továbbá vizsgálja az elfogás szakszerűségét, hiszen mint az ismert az elfogást megelőzően célzott lövést adtak le az elkövetőre, de a jelenlegi ismeretek szerint az arányosság felteleinek megfelelően jártak el a szolgálatot teljesítő rendőrök.

Az áldozat 9 és fél éve teljesített szolgálatot a 11. kerületi kapitányságon, előbb járőrként, később körzeti megbízottként. Teljesítménye kimagasló volt, 2021-ben kiválóra értékelték parancsnokai. „Az egész ország egy rendkívül tapasztalt és jó rendőrt, mi pedig egy nagyon szerethető, szakmailag is rendkívül felkészült kollégát veszítettünk el” – fogalmazott.

Az újságírói kérdésekre Fürcht Pál a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt válaszolni.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még