logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ma érkezik az emelt nyugdíj!

| Szerző: hirado.hu
A nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra. A kormány már eddig is jelentősen emelt a nyugdíjakon, visszavezette a 13. havi nyugdíjat, és nyugdíjprémiumot is kaptak a szépkorúak. Orbán Viktor miniszterelnök több ízben is jelezte, hogy a 2010 utáni kormányok prioritásként tekintettek az idősek méltó megélhetésének biztosítására. A januári nyugdíjemelés azt mutatja, hogy a kormány politikája 2023-ban is az eddigi pályán halad majd.

 

Január 12-én utalják az idei első nyugdíjat, amely már a 15 százalékos emelést is tartalmazza. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány közösségi oldalán kiemelte: egy átlag nyugdíj esetében havi 27 ezer, éves szinten pedig 353 ezer forintos emelést jelent, hiszen a mostani nyugdíjemelés a 13. havi nyugdíjnál is érvényesül majd.

Az emelés nemcsak az öregségi nyugdíjasokat, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint. A mostani nyugdíjemeléssel a kormány védi a nyugdíjasokat, és ha a szankciós infláció a becsültnél magasabb lenne, akkor

az idei év során is nyugdíjkiegészítésre lehet szükség, ahogy az tavaly is történt.

Orbán Viktor miniszterelnök decemberben közösségi oldalán jelentette be, hogy aláírta azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében január 1-től mintegy 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak.

A kormányfő arról is beszélt, hogy egész Európát energiaválság sújtja, ami a magyarokat is érinti, de rezsicsökkentéssel és ársapkákkal védekezik Magyarország a válság ellen.

Ilyen időkben sem szabad azonban megfeledkezni a fontos célkitűzésekről. „Az egyik ilyen nagy célunk a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, illetve a nyugdíjak értékének megőrzése.

Ezt a célt 2010 óta minden évben sikerült elérnünk. Most, hogy 15 százalékkal emeljük január 1-től a nyugdíjakat, ez 2023-ban is így lesz”

– jelentette ki a miniszterelnök.

Kapcsolódó tartalom

Idén is lesz 13. havi nyugdíj

Varga Mihály pénzügyminiszter szintén kedden közösségi oldalán egészítette ki a jó hírt azzal, hogy a januári emelés után februárban a 13. havi nyugdíjra is számíthatnak az idősek. A miniszter hangsúlyozta:

„2010 óta a nyugdíjak összegét kétszeresére növeltük, vásárlóerejük 20 százalékkal javult.”

Hozzátette: „továbbra is azon dolgozunk, hogy a szankciós válságban is megőrizzük a nyugdíjak értékét.”

A pénzügyminiszter tudatta azt is, hogy a költségvetés biztosítja az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges havi 473 milliárd forintot. Ez 2023-ban éves szinten a 13. havi nyugdíjjal együtt eléri a 6150 milliárd forintot.

Kapcsolódó tartalom

Tavaly már több nyugdíjemelés, teljes 13. havi nyugdíj és nyugdíjprémium is érkezett

Novemberben 2022-ben már harmadik alkalommal emelkednek a nyugdíjak.

A kormány visszavezette a baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíjat, sőt nyugdíjprémiumot is kaptak az idősek, immár ötödik alkalommal.

Még október elején jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelynek értelmében november elsejétől, 2022. január 1-jei visszamenőleges hatállyal 4,5 százalékkal kell emelni a nyugellátások összegét. A januári 5 százalékos és a júliusi 3,9 százalékos emeléssel együtt ez azt jelenti, hogy

2022-ben összesen 13,4 százalékkal emelkedett a magyar nyugdíjak mértéke, ami a frissen visszakapott 13. havi nyugdíjra is vonatkozik.

Orbán Viktor miniszterelnök az idősek világnapján jelentette be a nyugdíjemelést. Közösségi oldalára feltöltött videójában leszögezte: „Egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb nagy nemzeti céljainkat, az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon.”

„Sikerült az elmúlt évek gazdasági teljesítményeinek visszaadnunk azt a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldali kormányok vettek el az idősektől” – hangsúlyozta.

Ezt Orbán Viktor komoly eredménynek és becsületbeli ügynek tekinti, és

ahogy az tavaly, úgy az idén is „meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat”.

A kormányfő kifejtette: „Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket.”

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még