logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megvolt a kormány évindító ülése – a családok védelme és az európai recesszió elkerülése volt a két fő téma

A családok megvédése és az európai recesszió elkerülése volt a két fő téma a kormány évindító ülésén. Orbán Viktor közösségi oldalán azt írta: a járvány után a háborúval és a nyomában járó gazdasági- és energiaválsággal kell megküzdenünk, a nagy céljainkat azonban ebben a helyzetben sem adjuk fel. A Századvég felméréséből közben az derült ki, hogy az európaiak négyötöde felelősnek tartja Brüsszelt az energiaválságért – számolt be róla az M1 Híradója.

„A veszélyek korába léptünk. A járvány után a háborúval és a nyomában járó gazdasági- és energiaválsággal kell megküzdenünk” – az év első kormányüléséről közölt fotót közösségi oldalán szerda délelőtt a miniszterelnök, amelyhez az idézett szöveget fűzte.

Kapcsolódó tartalom

Orbán Viktor a bejegyzésében azt is írta: „A nagy céljainkat azonban ebben a helyzetben sem adjuk fel: rezsivédelmi költségvetést fogadtunk el, megvédjük a családokat és elkerüljük az európai recessziót. Hajrá, 2023!”

Az évindító kabinetülésről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ismertette: az előző évet úgy zártuk, hogy garantáltuk az ország energiaellátásának biztonságát és megdöntöttük a beruházási rekordot. Idénre ugyanez a feladat.

A gazdaságifejlesztési miniszter kedden közölte, hogy idén is folytatódik az energiaintenzív kis- és közepes vállalkozások támogatása. Nagy Márton úgy fogalmazott: az első három hónapban 120 milliárd forinttal segítik a feldolgozóipar vállalkozásait a rezsiköltségek kifizetésében, továbbá a támogatási programot kiterjesztik a turisztikai szektorra is.

Csütörtöktől pedig egy újabb pályázati szakasszal a falusi kisboltokat támogató program is elindul

– a pályázat részleteit még novemberben ismertette Gyopáros Alpár, a programért felelős kormánybiztos.

Kapcsolódó tartalom

Csütörtökön 10 órától elérhető pályázaton minden üzlettulajdonos indulhat, aki 2000 fő alatti településen működtet olyan kisboltot, ahol jellemzően napi fogyasztási cikkeket, alapvető élelmiszereket árulnak. Üzletenként egy és 3 millió forint közötti az elnyerhető támogatás mértéke, amely egyszeri, vissza nem térítendő és önerőt sem igényel.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, lehet benyújtani január 31-ig.

A családoknak idén is megmarad az átlagfogyasztásig járó rezsicsökkentett áram- és gázár, amivel havonta akár 181 ezer forintot is spórolhatnak. Ennek segítségével a magyar családok 2022 decemberében is a legolcsóbban jutottak földgázhoz, és a második legkedvezőbb áron kapták az áramot az európai fogyasztók közül.

Közben az európaiak négyötöde felelősnek tartja Brüsszelt az energiaválságért – ez derül ki a Századvég kutatásából.

Azt írták: növekedett azoknak az európaiaknak az aránya, akik szerint az EU-ban tapasztalható energiaválság részben az Európai Bizottság elhibázott energiapolitikájának következménye. Míg 2022 elején a lakosság 75 százaléka tartotta felelősnek Brüsszelt, decemberre ez az arány már 79 százalékra emelkedett.

A kérdés legkevésbé a görögöket, a horvátokat és a németeket osztja meg, ezekben az országokban a válaszadók 86, 86 és 85 százaléka gondolja felelősnek a brüsszeli törekvéseket az energiaválságért. Brüsszel felelőssége pedig a dán, a magyar és a holland válaszadókat osztja meg leginkább.

A kiemelt képünk illusztráció. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Ajánljuk még