Fontos

Gulyás Gergely: Ha valaki gyermekek sérelmére követ el bűncselekményt, semmilyen kegyelemben nem részesülhet

Január 23-tól ismét módosul a M3-as metró közlekedési rendje

Az M3-as metró felújítása újabb szakaszához érkezik: január 23-án megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt – írta a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.

Az átadás után Kőbánya-Kispesttől már a Deák Ferenc térig lehet utazni a metróval, így Dél-Pest felől átszállás nélkül elérhetővé válik a belváros, az M1-es földalatti, valamint az M2-es metró – közölte a BKK.

Hozzátették: a Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad téren pedig az állomás felújítása miatt továbbra sem állnak meg a szerelvények.

Az átadás napján, január 23-án a pótlóbuszok napközben még a Kálvin térig közlekednek, 21 órától pedig az eddig megszokott esti közlekedési rend szerint Kőbánya-Kispestig pótlóbusszal lehet utazni – tudatta a közlekedési központ.

Úgy összegeztek: hétköznap napközben két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is az M3-as, illetve a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni.

Hétköznap esténként és hétvégén továbbra is a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

A Nagyvárad téren – az állomás felújítása miatt – a Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekedő szerelvények továbbra sem állnak meg – figyelmeztetett a BKK. Hozzáfűzték: a tér környéke a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől a 2M és 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől gyalog, vagy MOL Bubival közelíthető meg.

Továbbra is közlekednek az észak-pesti és dél-pesti térségből a metrót elkerülő, alternatív eljutást biztosító járatok.

A közleményben emlékeztettek arra: az M3-as metró felújítása 2017 őszén a vonal északi szakaszán kezdődött. A felújítás 2023 második negyedévében fejeződik be, várhatóan március közepétől már a teljes vonalon jár a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok – ígéri a BKK.

Ajánljuk még