Nagy Márton a közleményben hangsúlyozta: 2022-ben átlagosan mindössze 238 168 volt a regisztrált munkanélküliek száma, ami történelmi siker, soha nem volt még ennyire kevés álláskereső. Emlékeztetett: 2010-ben még közel 600 ezren – 582 664 ember – kerestek munkát.
Hozzátette: 2022 decemberében a regisztrált álláskeresők száma 230 345 volt, ami a rendszerváltás óta mért második legalacsonyabb a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint. Mindössze tavaly júniusban voltak kevesebben az álláskeresők az elmúlt három évtizedben, akkor is csak kevesebb mint 40 emberrel.
Kapcsolódó tartalom
Pedig 2022 rendkívüli év volt – jelezte Nagy Márton. Épphogy kivédték a járvány gazdasági hatásait, a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók máris a feje tetejére állították a világot: elszabadultak az energiaárak, egekbe emelkedett az infláció, megdrágultak az alapanyagok. A vállalkozások és a gazdaság tehát nagy árat fizetnek a szankciókért, ez pedig folyamatosan fenyegeti a munkahelyeket – hívta fel a figyelmet a gazdaságfejlesztési miniszter.
Kiemelte: a kormánynak az a feladata, hogy ebben a helyzetben is megvédje a családokat, a teljes foglalkoztatottságot és elkerülje a recessziót. Ennek érdekében gazdasági védvonalat hoztak létre, amely mára meghaladja a kétezer milliárd forintot.
A kormány többek közt kamatstopot vezetett be a kis- és középvállalkozások számára, célzott támogatást nyújt az energiaintenzív kis- és középvállalkozásoknak, gyármentő programot és ehhez kapcsolódó hitel- és garanciaprogramot indított, valamint rendkívül kedvező kamatozású hiteleket biztosít a Széchenyi Kártya Programon keresztül – sorolta az intézkedéseket.
Nagy Márton hangsúlyozta: a kormány ebben a nehéz helyzetben is mindent meg fog tenni a munkahelyek védelméért, de a megoldást csak az hozhatja el, ha a háborút lezárják és a káros szankciók terhét leveszik végre a vállalkozások válláról.
A kiemelt kép illusztráció.