logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A héten érkezik az emelt nyugdíj

| Szerző: hirado.hu
Január 12-én utalják az idei év első, 15 százalékkal megemelt nyugdíját – fogalmazott Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban. A kormány a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben is fontosnak tartja az idősek megbecsülését, így a jelenlegi intézkedés egy átlag nyugdíj esetében havi 27 ezer, éves szinten pedig 353 ezer forintos emelést jelent, amely a 13. havi nyugdíjnál is érvényesül majd.

Január 12-én utalják az idei év első nyugdíját, a 15 százalékkal emelt nyugdíjakat” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban.

A szóvivő kiemelte,

ez egy átlagnyugdíj esetében havi 27 ezer, éves szinten pedig 353 ezer forintos emelést jelent, hiszen ne feledjük, hogy a mostani nyugdíjemelés a 13. havi nyugdíjnál is érvényesül majd.

A 15 százalékos emelés az idénre becsült inflációt követi, és természetesen nemcsak az öregségi nyugdíjakra, hanem a nyugdíjszerű ellátásokra is vonatkozik. Sajnos az infláció magas, és ennél magasabb is lehet a káros brüsszeli szankcióknak köszönhetően. A szankciók ugyanis emelik az energiaárakat, az élelmiszerárakat és mindezzel együtt az inflációt is – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

A mostani nyugdíjemeléssel a kormány védi a nyugdíjasokat, és ha a szankciós infláció a becsültnél magasabb lenne, akkor az idei évben is nyugdíj-kiegészítésre lehet szükség, ahogy az tavaly is történt.

A kormányszóvivő az időseknek jó egészséget, békét és biztonságot kívánt, továbbá hozzátette, a kormányra továbbra is számíthatnak.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még