Aktuális

Spanyolországban a hadsereget is bevetették hóviharba került autósok százainak kimentésére

Átalakul a pontrendszer, nem lesz kötelező a nyelvvizsga – így változnak a felsőoktatási felvételi szabályok

Változnak idén a felsőoktatási felvételi szabályok, több intézményben megemelik a minimum ponthatárt, de van olyan egyetem, ahol már nem lesz előfeltétel az emelt szintű érettségi. 2024-től újabb változások jönnek: átalakul a pontszámítási rendszer és nem lesz kötelező a nyelvvizsga sem a diploma megszerzéséhez – hangzott el az M1 Híradóban.

Tavaly több mint 73 ezren jutottak be valamelyik felsőoktatási intézménybe. A legtöbb hallgatót az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem képzéseire vették fel.

Idén változnak a felsőoktatási felvételi szabályok, az intézmények ugyanis már szabadon dönthetnek arról, hogy eltörlik-e a 280 pontos minimum ponthatárt.

Miként arról is, hogy kérnek-e az adott vizsgatárgyból emelt vagy középszintű érettségit.

A Debreceni Egyetemen például több szakon is könnyítenek, de sok képzésnél továbbra is követelmény lesz az emelt szintű érettségi. A Budapesti Műszaki Egyetemen például a minimumponthatárt is megemelik.

Kapcsolódó tartalom

A Nyíregyházi Egyetemre pedig valószínűleg valamivel könnyebb lesz majd bekerülni, mint az elmúlt években. Az egyetem korábban arról döntött, hogy bár plusz pontot ér az emeltszintű érettségi, idén ez már nem lesz előfeltétele a felvételinek.

2024-től újabb változások jönnek. A felvételi rendszer továbbra is ötszáz pontos marad, ebből azonban 100 intézményi pont lesz, amelyben lehet szóbeli vagy gyakorlati vizsga, de többlet pontot adnak majd egyebek mellett a munkatapasztalatért és a külföldi gyakorlatért is.

A pontszámítás emellett az érettségi pontok kétszereséből és az intézményi pontok összegéből is összeállhat. A rendszer azonban automatikusan a legkedvezőbb módon számolja ki a pontokat.

2024-től változnak az idegennyelvek ismeretére vonatkozó szabályok is. Bár a sikeres érettségi vizsgához továbbra is kötelező lesz egy választott idegennyelv, az egyetemi diploma kézhezvételének már nem lesz feltétele a nyelvvizsga.

Kapcsolódó tartalom

A diákok idén február 15-ig jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésekre az E-felvételi rendszerben. A felvételi eljárásról minden részlet megtalálható a felvi.hu oldalon.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még