Fontos

Rákot diagnosztizáltak III. Károly királynál

Sikeres a babaváró támogatás: kétszer annyian igényeltek, mint korábban – a legtöbben lakásfelújításra költik

Csaknem dupla annyian igényelték a Babaváró támogatást decemberben, mint az azt megelőző hónapokban – derül ki a bankszövetség adataiból. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy bizonytalan volt, folytatódik-e a program. Most már biztos, hogy a bankok újraindították a kölcsönkihelyezéseket, és különféle kedvezményekkel csábítják a családokat, így érdemes körülnézni a piacon.

A délutáni sétához készülődik gyerekeivel az M1 Híradó riportjában bemutatott zalaegerszegi édesanya. Kisebbik lánya alig féléves, születése előtt igényelték a babaváró támogatást.

Meg is kapták a kölcsönt, amellyel a család a saját vállalkozását bővíti, ezzel szeretnék megalapozni gyermekeik jövőjét. Úgy tervezik, hogy a támogatás egy részét erre, a maradékot pedig egy új otthonra költik majd.

„Nem a miénk az ingatlan, ahol lakunk és szeretnénk egy nagyobb házba illetve családi házba költözni, ami fontos” – mondta az édesanya.

A maximum 10 millió forintos kölcsön már egy gyermek megszületése esetén kamatmentes a teljes futamidőre. Két gyermeknél elengedik a tartozás 30 százalékát, háromnál pedig a hitelből- támogatás lesz, amelyet egy- az egyben elengednek, tehát nem kell visszafizetnie a családoknak.

Kapcsolódó tartalom

Becslések szerint eddig 200 ezer szerződést kötöttek, a támogatás pedig 100 ezer gyermek megszületéséhez járult hozzá. Szinte évről- évre többen igénylik a babavárót 2019-es bevezetés óta. A Kormány ezért döntött úgy, hogy 2024 végéig meghosszabbítja a programot.

A döntés után a pénzintézetek is újraindították a babaváró hiteleket- több százezres kedvezményekkel ösztönzik a családokat, hogy náluk vegyék fel a kölcsönt.

„A babaváró egy nagy segítség lesz a gyermeket váró házaspároknak,  mind önerő kiegészítőként a lakáscéljaik megvalósításához, mind pedig a mostani külső körülményekre a megnövekedett megélhetési költségek enyhítésére, a gyermek, meg a háztartás fenntartásához” – mondta Florova Anna, a Bankszövetség lakossági hitelezési és támogatási munkacsoportjának vezetője.

Nemcsak a babaváró, több más családtámogatás is folytatódik idén. Sőt, a rendszer új elemekkel bővült.

A 30 év alatti édesanyáknak nem kell már személyi jövedelemadó fizetni. A tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyerekek után a szülők újabb netto 10 ezer forintos segítséget kapnak, azoknak az édesanyáknak pedig, akik tanulmányaik alatt, vagy az azt követő két évben szülnek gyermeket – elengedik az egész diákhitel tartozást.

„A legfontosabb, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és lehetőleg az édesanya minél fiatalabb legyen amikor a gyermeke megszületik, lehetőleg 30 éves kora előtt legyen. A második az anyagi biztonság, hiszen a gyermekvállalás azt szeretnénk, hogy ne járjon anyagi teherrel, a harmadik pedig, hogy lehessen minőségi kapcsolat a munka, illetve a családi élet között” – Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár.

Az államtitkár hozzátette: a Kormány ezekkel az intézkedésekkel kiszámíthatóságot szeretne biztosítani a családoknak, segítve ezzel a gyermekvállalást.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még