Aktuális

Harminchatan lettek milliomosok az ötös lottó sorsolása után

Emelkedik a minimálbér, a családtámogatások és a nyugdíj – ezekre számíthatunk 2023-ban

| Szerző: hirado.hu
A háború, a szankciók, az energiaárak robbanásszerű emelkedése, valamint a külső gazdasági környezet összefüggő bizonytalansága ellenére is minimálbéremeléssel, a családtámogatások bővítésével, ágazati bérfejlesztésekkel és a rezsicsökkentés fenntartásával számolhatunk 2023-ban.

 

A kormány még decemberben jelentette be, hogy 2023 januárjától a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal nő. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy a minimálbér immár 232 ezer, a garantált bérminimum 296 ezer forint. Az intézkedés több mint egymillió embert érint.

A minimálbérrel együtt azonban emelkedik számos szociális ellátás összege is, többek között a GYED vagy épp az álláskeresési járadékra is hatással van. Emellett a minimálbér emelkedése tolja fölfelé a többi bért is, így az átlagbérre is hatással van.


A családok is jól járnak

A minimálbér emelésével a családok is jól járnak, hiszen a gyermekgondozási díj maximális összege bruttó 324 ezer forintra növekszik januártól.

A diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál bruttó 162 ezer forintra, a mesterképzésben résztvevőké pedig 207 ezer forintra nő. A gyermekek otthongondozási díja, a gyod is emelkedik 232 ezer forintra.

Mindezek mellett a nevelőszülők 25 százalékos növekedésre számíthatnak.

Jön a 30 év alatti anyák szja-mentessége

A kormány még 2022 végén döntött úgy, hogy tovább bővíti a családi adórendszert, és nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük azoknak a 30 év alatti nőknek, akik gyermeket vállalnak – az erről szóló hírt Hornung Ágnes jelentette be a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban.

A kormány számításai szerint az adómentesség lehetőségével több tízezer, jövedelemmel rendelkező fiatal édesanya élhet majd. Ők nemcsak az új szja-mentességre, hanem minden más családtámogatásra is jogosultak, például a családi adókedvezményre, a babaváró támogatásra és a gyermekgondozási díjra (gyed) is.

A családi adókedvezmény, az szja-mentesség is érvényesíthető a saját és az örökbefogadott gyermekek után is.

A szakképzésben oktatók bére is nő

A két lépcsőben megvalósuló bérfejlesztés összesen 15 százalékos béremelést jelent a szakképzésben dolgozók számára. A két évvel ezelőtt megújított szakképzési rendszer további erősítése a kormány fontos célja, ennek feltétele pedig az oktatók nagyobb megbecsülése.

A kormány döntése értelmében januárban 10, majd májustól visszamenőleg további 5 százalékkal nő a szakképzésben dolgozók bére.

Tovább emelkedik az orvosok, júliusban az ápolók bére

Január 1-jével megtörténik a kormány és a Magyar Orvosi Kamara között – a járvány alatt – létrejött béremelési megállapodást utolsó lépése is. Az orvosoknak januártól további 11 százalékkal emelkedik a bére. Ezzel egy kezdő orvos bére 619 ezer forintról 687 ezer forintra nő. Egy pályája közepén járó, 21-25 év gyakorlattal rendelkező orvosnak a bére 1,5 millió forintról 1,65 millióra emelkedik. A legtapasztaltabb, 40 éve pályán lévő orvosnak 2,1 millióról 2,38 millió forintra fog nőni a bére.

Az orvosbéremelés stabilizálni tudta az orvosi létszámot a kórházakban, ugyanakkor a megfelelő szakápolói létszám érdekében további béremelésről döntött a kormány – mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta: az újabb ápolói béremelésre két lépcsőben kerül sor: első ütemben 2023. július 1-jével, második ütemben 2024. március 1-jével.
„A béremelés első ütemében a szakdolgozók béremeléséhez 41,5 milliárd forintot, az egészségügyben dolgozók béremeléséhez 8,4 milliárd forintot, azaz összesen közel 50 milliárd forintot biztosít a kormány Egészségbiztosítási Alapon keresztül. A béremelés második üteméhez szükséges fedezetet a 2024. évi központi költségvetés során szükséges biztosítani” – mondta az MTI kérdésére Rétvári.

Kapcsolódó tartalom

Marad a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig 

Magyarország energiaszámlája 7-ről 17 milliárd euróra nő, ezért a 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése is a tárca tájékoztatása szerint. A rezsivédelmi alap megemelésével a kormány továbbra is biztosítja a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges forrásokat az átlagfogyasztás mértékéig. Mindez azt jelenti, hogy havonta 180 ezer forintos támogatást tudnak adni a családoknak azzal, hogy nem kell a gáz és a villany piaci árát kifizetni.

A nyugdíjasokat sem hagyja magára a kormány

A nyugdíjakat 15 százalékkal növelik és továbbra is jár a 13. havi nyugdíj, amelyre szintén vonatkozik a 15 százalékos emelés.

„Az emelt összegű nyugdíjakat már január 12-én a számlájukra megkapják a jogosultak. A jogosultak körébe nemcsak az öregségi nyugdíjasok tartoznak bele, hanem összesen 28-féle nyugdíjszerű ellátásban vagy hasonló ellátásban részesülő jogosult is, mindösszesen két és fél millió ember, tehát Magyarország lakosságának egynegyede örülhet majd januárban a magasabb ellátásnak” – mondta Farkas András nyugdíjszakértő, és hozzátette, ha jövőre 15 százaléknál több lenne az éves infláció, akkor 2023-ban is lesz pótlólagos nyugdíjemelés.

Kapcsolódó tartalom

Április 30-ig biztosan tart az árstop

Az élelmiszerár-stopokat április 30-ig fenntartják. Ez utóbbi kategóriába már 8 termék tartozik: kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell és -farhát, 2,8 százalékos UHT tehéntej, tyúktojás és étkezési burgonya. A kormány december 13-án jelentette be, hogy az élelmiszerárstopot április 30-ig meghosszabbítják. Az Agrárminisztérium  közleményben emelte ki, hogy az ársapkák működnek, hiszen a vásárlók érezhetően azokból a termékekből vásárolnak többet, amihez olcsóbban jutnak hozzá.

Az önkormányzatok is támogatást kapnak

Az energiaválság miatt a kormány többlettámogatást nyújt az önkormányzatoknak a közvilágítás, az óvodák, bölcsődék és a gyermekétkeztetés fenntartásához.

A kistelepüléseken működő vállalkozások is jelentős segítséghez jutnak

A Magyar Falu Program keretében újabb támogatással segítik a vidéki településen működő vállalkozásokat. A 2000 fő alatti kistelepüléseken működő üzletek 1 millió és 3 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak üzemeltetési költségeik fedezésére.

Ajánljuk még