Aktuális

Meghalt egy vizsgájára készülő hallgató a pécsi jogi karon

A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése, négyszeresére emelik a rezsivédelmi alapot

| Szerző: hirado.hu
A hírt a Pénzügyminisztérium közölte, miután kormányrendelettel módosították a jövő évi büdzsét. Az erről szóló rendelet csütörtök este meg is jelent a Magyar Közlönyben. Ebből kiderül, hogy a Rezsivédelmi alap az eredetileg tervezett összeg csaknem négyszeresére, több mint 2600 milliárd forintra nő 2023-ban. És a központi tartalékot is megemeli a kormány. Az Energiaügyi tárca közben közölte, hogy az energiaválság dacára a magyarok 2023-ban is változatlanul a legolcsóbban kapják a földgázt, és a második legalacsonyabb áron az áramot Európában –számoltak be róla az M1 Híradóban.

 

Több mint tíz hónapja tart az orosz-ukrán háború. Hiába a brüsszeli szankciók, a konfliktus nem csitul a szomszédos Ukrajnában. Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt az elmúlt hónapokban Európa- szerte drasztikusan megemelkedtek az energiaköltségek. A helyzet pedig jövőre sem javul: 2023-ban Magyarország energiaszámlája 7-ről 17 milliárd euróra nőhet.

Az elszálló energiaárak ellenére azonban a magyarok több mint háromnegyede, mintegy 78 százaléka nem érez jelentős emelkedést a rezsiköltségekben tavalyhoz képest. Ez derül ki a Nézőpont Intézet decemberi kutatásából. Az elemzés rámutat arra is, hogy a baloldali választók több mint kétharmada, 71 százaléka is egyetért ezzel. Vagyis, a baloldali választók túlnyomó többsége is saját bőrén érzi a rezsicsökkentést.

A Nézőpont Intézet szerint az adatok a kormány rezsicsökkentést védő intézkedéseinek sikerét mutatja. Ha ugyanis nem lenne rezsicsökkentés, a magyar családok átlagosan havi 180 ezer forinttal fizetnének többet a rezsiért. Ez azonban jövőre sem fenyegeti a háztartásokat. Sőt, januártól a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem változnak. A családok mellett az intézmények, az önkormányzatok, valamint a KKV-k is számíthatnak további támogatásokra jövőre.

„Védekezni fogunk, de a nagy céljainkat nem adjuk fel: szuverenitás, szabadság, teljes foglalkoztatás és családok támogatása. Ezeket a nagy célokat 2023-ban a várható nehéz körülmények közepette sem akarjuk föladni”– fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy újratervezi a nyáron elfogadott, jövő évi költségvetést. Miután a módosításokat a Költségvetési Tanács egyhangúlag jóváhagyta, csütörtök este meg is jelent a frissített rendelet a Magyar Közlönyben. Ebből az látszik, hogy a 2023-as büdzsé középpontjában a rezsivédelem áll.

A Rezsivédelmi Alap összege ugyanis az eredetileg tervezett csaknem négyszeresére, több mint 2600 milliárd forintra emelkedik jövőre. Ezzel az a cél, hogy – az átlagfogyasztás mértékéig – továbbra is biztosítsák a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges forrásokat. A kormány a központi tartalékot is megemelte: 255 milliárd forintra.

A 2023-as büzsé tehát a rezsivédelem költségvetése. A kormány 2023-ban is mindent megtesz a rezsicsökkentés megvédéséért – így reagált az Energiaügyi Minisztérium pénteken. Azt írták: a magyar családok a nemzetközi energiaválság dacára változatlanul a legolcsóbban kapják a földgázt, és a második legalacsonyabb áron az áramot egész Európában. A kormány pedig jövőre is azon dolgozik, hogy megfizethető és zavartalan ellátást biztosítson minden hazai fogyasztó számára.

De a jövő évi büdzsé a családtámogatásokat is garantálja. Sőt, ezek köre tovább bővül: a gyermeket vállaló 30 év alatti nők például adómentességet kapnak. És a nyugdíjak is emelkednek januártól, 15 százalékkal, ami a 13. havi ellátásra is vonatkozik.

A Pénzügyminisztérium a veszélyes idők ellenére is jelentős, másfél százalékos gazdasági növekedéssel, valamint államadósság és költségvetési hiány csökkentésével számol 2023-ban. Ha pedig a gazdasági növekedés a másfél százalékot is túlszárnyalja a következő évben, a nyugdíjprémium összege is tovább emelkedhet.

Kapcsolódó tartalom

A borítókép illusztráció.

Ajánljuk még