A kormány több intézkedéssel is támogatja a fiatalok munka- és gyermekvállalását. Idén szja-mentességet kaptak a 25 éven aluliak, januártól pedig a gyermeket vállaló édesanyáknak meghosszabbítják, egészen 30 éves korukig. Ráadásul, ha van, akkor még a diákhitelük teljes egészét is elengedi az állam.
A fiatal édesanyák családi állapotuktól függetlenül az átlagbérig kapnak szja-mentességet.
A kedvezmény a magzat 12 hetes korától él, egészen az év végéig, amikor az édesanya betölti a harmincat.
Az adókedvezmény alanyi jogon a vérszerinti és az örökbefogadott gyermeke után egyaránt jár.
A fiatal családosok örülnek az szja-mentességnek, a szakemberek pedig úgy gondolják: ez is segítheti, hogy a nők fiatalon vállaljanak gyereket.
Kapcsolódó tartalom
„Az egyik legnagyobb probléma a nők esetében, hogy nagyon kitolódik a szülés időpontja ezért nem születnek meg a vágyott számú gyermekek, általában egy gyermek után nem születik meg a második, vagy a harmadik gyermek” – mondta Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója.
A kormány számos intézkedéssel támogatja a családokat,
például szabad felhasználású babaváró hitelt nyújt azoknak, akik gyermekvállalásra adják fejüket.
„Ezzel a kapott összeggel bele tudtunk fogni az építkezésbe, telket vásároltunk, elkezdtünk alapozni, majd felhúztuk a falakat. A gyerekek már nagyon várták, hogy mikor költözhetünk be az új házunkba” – mondta egy a támogatást felvevő nő.
Kapcsolódó tartalom
A kormány döntött a családtámogatási rendszer legfőbb elemeinek meghosszabbításáról is.
A következő két évben is igényelhető a babaváró hitel. Ahogy a falusi CSOK, az öt százalékos lakásáfa és építkezéskor a 27 százalékos áfa-visszaigénylés is megmarad, amely ötmillió forintig lehetséges.
Eddig nem született döntés az otthonfelújítási és az autóvásárlási támogatás meghosszabbításáról, így ezekre minden bizonnyal már csak az év végéig van lehetőség.
Változatlan a CSOK, a kamattámogatott CSOK és a CSOK-ot felvevők lakásilleték mentessége is. Ezek eddig sem voltak határidőhöz kötve, így a már megszokott módon élhetnek velük a gyermeket nevelő, vagy gyermeket tervező családok.
A családokért felelős államtitkár az M1-en azt mondta,
a kormány politikájának középpontjában a családok támogatása áll, ennek köszönhetően hazánkban – más európai országok adataival szemben – folyamatosan nő a születések száma.
„Több kimutatás van, ami bizonyítja, hogy minél többet költünk, illetve minél több támogatást nyújtunk a családoknak, a születések száma, illetve a teljes termékenységi mutató annál inkább nő.”
Hornung Ágnes hangsúlyozta: a kormány célja továbbra is az, hogy megerősítse a családokat.
A kiemelt kép illusztráció.