Heteken belül várható az eredményhirdetés a magyar űrhajósprogramban – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
Ferencz Orsolya kiemelte, hogy a tervek szerint halad a Hunor program, annak ellenére, hogy egy kutató űrhajós nemzetközi űrállomásra küldése rendkívül összetett feladat. Különösen úgy, hogy nemzetközi együttműködésben hajtja végre hazánk a Hunor, azaz a Hungarian to Orbit (Magyart a Föld körüli pályára) programot.
Magyar nemzeti program
„Ez egy magyar nemzeti program, kifejezetten magyar cégek, kutatóhelyek, egyetemek fejlesztései és kísérletei lesznek a fókuszban, de a Hunorban partnerünk az Európai Űrügynökség, ahogyan az amerikai Axiom Space és természetesen a NASA is” – mutatott rá a miniszteri biztos.
Kapcsolódó tartalom
Ferencz Orsolya elmondta azt is, hogy a kísérletek között orvostudományi, űrélettani, gyógyszerkutatási és a növénytermesztéshez, illetve táplálkozáshoz kapcsolódó vizsgálat is van. Az egyik legfontosabb pedig a sugárzásmérés lesz, melyben Magyarország túlzás nélkül a világon az egyik legjobb. A leendő magyar űrhajós az Európai Űrügynökség minősített asztronautájaként az Európai Űrügynökség kísérleteinek végrehajtásában is részt vesz.
Gripeneken végzett tesztrepülések
Az új magyar űrhajós kiválasztásáról a miniszteri biztos elmondta: a folyamat a vége felé jár. A több ezer jelentkező közül végül 244 érvényes pályázatot tudtak befogadni, melyből az elmúlt egy évben nyolc főre szűkült a kör. Őket jelenleg a Magyar Honvédség légiereje teszteli a kecskeméti bázison, ahol a Gripeneken végzett tesztrepülések során mérik, miképpen hat az extrém gyorsulás a kiválasztott űrhajósjelöltekre.
Motivációt a fiatal generációknak
A miniszteri biztos azt is elmondta, hogy az új magyar űrhajóst a középiskolai oktatásba is szeretnék bevonni szerte a Kárpát-medencében.
„Ez olyan élményt és motivációt adhat a fiatal generációknak, amelyet Farkas Bertalan repülése jelentett annak idején, hiszen az ő űrutazásának hatására generációk sora indult el a természettudományok irányába”
– mondta Ferencz Orsolya, aki a nők szerepéről szólva az űrkutatásban a miniszteri biztos sajnálatát fejezte ki, amiért a jelentkezőknek csak 16 százaléka volt nő, melynek oka szerinte a hölgyek önbizalomhiánya. Úgy gondolja, a lányokat már gyermekkorukban bátorítani és segíteni kell.
A kiemelt kép illusztráció.