Zsolnai Endre elmondta: csaknem kétezer segítőjük legtöbbje multicégek dolgozója, valamint középiskolás diák volt, de külföldi önkéntesei is voltak a csütörtök este bezárt Mikulásgyárnak. A gyerekek jelentős részét szervezetten hozták a karitatív akció helyszínére azok a pedagógusok, akik fontosnak tartották, hogy a gyermekek is megtanulják a szolidaritás és az önzetlenség fogalmát.
Kapcsolódó tartalom
Az idén a Mikulásgyár két helyszínen működött, a pesti oldalon a Városháza Parkban és a budai oldalon az Etele Plázában. Adataik szerint a budai oldalon lakók jóval több ruhát hoztak az adománygyűjtő akció helyszínére, míg a pesti oldalra 25 százalékkal több élelmiszer érkezett.
Az élelmiszeradományok közel 85 százalékát magánszemélyek adták, de több mint száz nagyvállalat, tizenegy sportklub és két színház is támogatta az akciót.
A rászorulókat a Mikulásgyár honlapján keresztül is lehet még támogatni. A december 31-ig befolyó összegekből új játékokat, édességeket vásárolnak azoknak a családoknak, akiknek nem csak karácsonykor van szükségük támogatásra – tudatta a szervező.
Kiemelt képünk: A budapesti Mikulásgyár 2022. december 4-én. Új helyszínen, az V. kerületben, a Városháza Parkban lévő Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív akciója, ahol december 22-ig várják az ajándékokat. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)