Így kezdte Soros felépíteni a magyar dollármédiát – ezzel a címmel jelent meg írás hétfőn reggel az origón. Az internetes portál úgy fogalmaz: az amerikai milliárdos, Soros György pénzéből működik például az egyik első internetes dollármédium, az Átlátszó.hu is.
Közös szelfi, közös pénzforrások
A lap megjegyzi: a magát tényfeltáró portálnak bemutató oldal egy a spekuláns által pénzelt nemzetközi együttműködésnek is a része. Külön kiemelik, hogy az Átlászó.hu a 2018-as kampányban különösen aktívan vett részt, amelynek finanszírozója a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány volt.
A Soros-hálózat akkoriban visszakereshető módon is nagy erőforrásokat vetett be a kormányváltás érdekében Magyarországon. Ennek egyik eszköze a kormánnyal szembeni médiatámadások fokozása volt.
A lap főszerkesztője, Bodoky Tamás 2018-ban még egy közös szelfit is posztolt az Európai Parlamentben Magyarország elítélésén dolgozó Judith Sargentinivel is, akinek Bodoky külön köszönetet is mondott.
A portál az elmúlt napokban a részletesen bemutatta a külföldről finanszírozott dollármédia pénzügyi hátterét. Rámutattak: a baloldali portálok időnként úgynevezett partneroldalakon keresztül, közvetett módon kapnak külföldi támogatást, erre példaként a 444, a HVG és 24.hu-hoz tartozó oldalakat említették.
De az Origo szerint az Átlátszó partnere a Direkt36 is büszke arra, hogy az amerikai milliárdos pénzéből működik.
Erről a portálról az Origo az írja: cikkeik általában különböző külföldi érdekeket képviselnek a magyar szerveket pedig rendre támadják. A lap úgy fogalmaz: ezek után nem meglepő, hogy döntő részben a Direkt36 finanszírozása is külföldről történik, ráadásul a munkatársaikat is esetenként más országokban, így gyakran a tengerentúlon képzik.
A Telex.hu nevű balliberális oldalról még a múlt héten derült ki, hogy Amerikából pénzelik. Dull Szabolcs főszerkesztő ugyanis bejelentette: csaknem 300 millió forintos támogatásából új oktatóközpontot, Telex Akadémiát indítanak, hogy tanárokat képezzenek, illetve újságírást tanítsanak diákoknak. A hivatalról, amely a pénzt adja kiderült: valójában az amerikai kormány pénzeli.
„Külföldi erők és finanszírozók”
„Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak” – ezt Gasperger Gyula mondta egy tavaly nyilvánosságra került hangfelvételen. Az üzletemberről maga Bajnai Gordon beszélt úgy, mint régi harcostársa.
Az Origo cikkében ezzel összhangban megjegyzi: az átlátszó.hu ügyében is ugyanazt a mintázatot láthatjuk, azaz nem csak a dollárbalodal, hanem a dollármédia ügyében is úton-útfélen Bajnai Gordonba és az ő hálózatába botlunk.