logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jónak lenni jó! – 111 millió forint fölött jár a felajánlások összege

| Szerző: hirado.hu
Reggel óta tart a közmédia adománygyűjtő műsora, a Jónak lenni jó, amelynek idei kedvezményezettje a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége. Folyamatosan érkeznek a felajánlások, a telefonoknál idén is ismert emberek, valamint a közmédia műsorvezetői várják a hívásokat a 06-1-759-6000-es, valamint a 06-30-759-6000-es számon. A műsor jószolgálati nagykövete Szalai Ádám válogatott labdarúgó, aki személyesen vesz részt az egész napos műsorfolyamban – hangzott el az M1 Híradójában.  

Reggel fél kilenckor indult a Jónak lenni jó! egész napos műsorfolyama a Dunán. Novodomszky Éva és Forró Bence köszöntötte a nézőket.

A nap elején vagyunk, de a kampányban már most az eddigi telefonhívásokkal és felajánlásokkal egy igen tekintélyes összeg gyűlt össze, 100 millió forint közelében járunk már ”– mondta Novodomszky Éva. A műsorvezető tájékoztatott, hogy a műsor kezdete óta az adományok összege már elérte a 111 millió forintot is.

Kapcsolódó tartalom

A felajánlásokat ma is egész nap várják. A telefonos központba folyamatosan érkeznek a hívások. Itt bármekkora összeggel lehet csatlakozni az akcióhoz. 13600-as adományvonalon pedig továbbra is 500 forintot jelent egy hívás vagy sms. Itt a 96-os kódot kell megadni. A felajánlott tárgyakat a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon lehet megvásárolni.

Néhány felajánlást a mai műsorfolyamban elárvereznek, ezek licitje is elkezdődött. A felajánlások között megtalálható Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke által saját kezűleg készített sálja is.

A közmédia az idei Jónak lenni jó! akcióban a Magyar Vakok és Gyengánlátók Országos Szövetségét támogatja.

Olyan fejlesztésekre, és olyan eszközökre, és többek között például a vakvezető kutyák kiképzésre gyűjtünk, amelyek nagyon kemény, súlyos forintokba kerülnek. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége nem egy gazdag szervezet. Ő mögöttük nem voltak soha tőkeerős szponzorok. Összeszámoltuk, Magyarországról és a környező országokból több mint 110 ezren csatlakoztak idáig” – nyilatkozta Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója, a Jónak lenni jó! projektvezetője.

Szalai Ádám, válogatott labdarúgó, a Jónak lenni jó!, jószolgálati nagykövete is egész nap részt vesz a műsorfolyamban. Délelőtt például kipróbálta azt, hogyan lehet fehér bottal és egy vakvezető kutya segítségével közlekedni.

Kapcsolódó tartalom

Amikor az ember tényleg nem lát és ilyen szituációkban van az hihetetlenül nehéz” – mondta a sportoló.

A Jónak lenni jó! kampány a fehér bot napján, október 15-én indult. A közmédia csatornáin azóta a nézők és a hallgatók megismerkedhettek azzal, hogy milyen mindennapi nehézségekkel küzdenek a vak- és gyengénlátó emberek.

Kapcsolódó tartalom

A közszolgálat arról szól, hogy értéket teremtsünk, ismereteket terjesszünk és összehozzunk embereket egy nagy közösségbe. Ez egy remek alkalom arra, hogy határon innen vagy határon túl azt érezzük, hogy ennek a jó ügynek a kapcsán is összetartozunk. És hála Istennek mondhatom azt, hogy az elmúlt 11 év során ez a híd már nem üvegből, hanem betonból van”  – fogalmazott Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Magyarországon összesen 82 ezer látássérült ember él. Róluk szól az ide Jónak lenni jó kampány. Az egész napos műsorfolyam este fél 11-ig tart, addig várják a felajánlásokat.

Kiemelt kép: Dióssy Klári és Novodomszky Éva műsorvezetők a közmédia 11. Jónak lenni jó! című műsorában az MTVA óbudai gyártóbázisának stúdiójában 2022. december 18-án. A karitatív kampány támogatói idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét segítik. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még