logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Pénzmosás, fogolyszökés – Elfogták és letartóztatták a kecskeméti őrizetből megszökött szír férfit

| Szerző: hirado.hu
Letartóztatta a bíróság azt a százmilliós pénzmosással gyanúsított szír férfit, aki júniusban megszökött a hatóságok őrizetéből. Hónapokig Svédországban bujkált, nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el nemrég, a fogolyszökés miatt most újabb eljárás indul ellene – hangzott el az M1 Híradójában.

 

A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai hozták haza szombat éjjel Svédországból azt a 100 milliós pénzmosással gyanúsított szír férfit, aki még júniusban, a bírósági meghallgatása előtt Kecskeméten megszökött az őrizetből.

A járatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) géppisztolyos kommandósai várták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Merkúr bevetési egység a szökevényt a legveszélyesebb bűnözőknek kijáró biztonsági intézkedések mellett vette át és vitte vissza a kecskeméti fogdába.

A magyarországi tartózkodási engedéllyel nem rendelkező, 38 éves szír állampolgár ellen pénzmosás miatt folyik büntetőeljárás. A NAV gyanúja szerint bűncselekményből származó, zárjegy nélküli cigarettát, vágott dohányt és elektromos cigarettát adott el azóta szintén letartóztatásban lévő bűntársainak.

A nyomozás során eddig több mint 60 ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát, illetve több mint 60 kiló vágott dohányt, valamint kétezer Elf Bart foglaltunk le. Ebben az ügyben a szír férfi a nyomozás adatai szerint egy Bács-Kiskun megyei, illetve egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi részére szállította az illegális cigarettát” – mondta Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

A férfi ellen a pénzmosás mellett fogolyszökés miatt is eljárás indul. A pénzügyőrök hétfő délután előállították a kecskeméti bíróságra, mert vele szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését kezdeményezte a járási ügyészség.

Kapcsolódó tartalom

Szökése miatt a terhére rótt kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény szervezett elkövetésére figyelemmel a jelenlétének a biztosítása, az eljárás jogellenes befolyásolásának megakadályozása érdekében, valamint a bűnismétlés veszélye miatt a szír férfi letartóztatását indítványozta” – tájékoztatott Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.

Meghallgatása után a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés kihirdetése után a szír férfit egyből átvitték a szomszédban lévő büntetés-végrehajtási intézetbe. Itt azonnal magas biztonsági kockázatúnak minősítik és szigorú őrzési fokozatba teszik, hogy szökésről ne is álmodhasson.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még