Rendkívüli

Valóságos fegyverarzenált foglaltak le egy anarchista testvérpárnál

Ukrán gyerekek köszönik meg az országuknak nyújtott segítséget az Országháznál

Karácsonyi énekeket adnak elő Ukrajnából érkező gyerekek szombat délután az Országház előtt álló karácsonyfánál, hogy így köszönjék meg az országuknak, valamint az onnan érkező menekülteknek nyújtott segítséget – közölte az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója.

Grexa Liliána gesztusértékűnek nevezte a látogatást a két ország kapcsolatában, amelynek során a gyerekek az ukrán hagyományoknak megfelelően karácsonyi énekeket adnak elő, majd kórusuk parlamenti látogatásuk után az Országház lépcsőjén is énekel.

A Kárpátaljáról és a belső ukrajnai területekről érkező fiatalok Budapest után Bécsbe, Pozsonyba, Prágába és Varsóba is ellátogatnak, hogy így mondjanak köszönetet azon országoknak, amelyek a háborúban támogatják az ukrán népet.

A csoportot elkíséri Julia Hrisina, a Legfelső Tanács oktatási, tudományos és innovációs bizottságának elnöke is.

Ajánljuk még