Megrázó

Hajtóvadászat: Ha látja valahol Molnár Pétert, hívja a zsarukat, Újpesten halálos balesetet okozott majd elmenekült

Csák János: Pótolhatatlan és páratlan a népfőiskolai hálózat tevékenysége

Pótolhatatlan és páratlan a népfőiskolai hálózat tevékenysége, összpontosuló ereje, amely mögött ott húzódik az a több száz, ezer ember, akikkel kapcsolatban állnak – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter pénteken a Lakitelek Népfőiskolán tartott szakmai napon.

Az elmúlt év nyarán Lakiteleken megalakult Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat alapító szervezeteinek előadásait követően Csák János elmondta: „a magyarok feladata az, hogy megvalósítsák kultúrájuk innovációját, amihez egy innovációs kultúra létrehozásán át vezet az út”.

A miniszter szerint a kihívást az jelenti, hogy az őseink által létrehozott kulturális örökséget és fizikai javakat, illetve az elmúlt években a népfőiskolák által felhalmozott tudást, hogyan lehet a legjobban hasznosítani – fogalmazott.

Kiemelte:

a hálózat feladata, hogy a rábízott eszközökből a lehető legtöbbet hozza ki.

Minden perc és minden forint, amivel nem ezt tesszük, eltűnik a múltban, és nem lehet újra visszahozni – fogalmazott Csák János.

A miniszter szerint úgy kell a magyar kultúrába az innovációt behozni, hogy az a legkülönfélébb technikai vívmányokat használó fiatalokat is „bevonzza”. Az eddig kialakult jó gyakorlatok elterjesztésében pedig nagy szerepe van a Nemzeti Művelődési Intézetnek.

A jelenlévőktől a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat bővítését kérte és azt, hogy a népfőiskolák használják ki a rendelkezésre álló eszközöket, anyagi és emberi erőforrás-lehetőségeket, mert „helyettünk senki nem viszi át a magyar kultúrát a másik partra” – tette hozzá.

Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta: „a népfőiskolai mozgalom azt az alapvető funkciót tölti be, amely az ember fogyasztói társadalmi vonatkozásait tudja teljes mértékben és radikálisan megváltoztatni”. Másrészt Kárpát-medencei kisugárzásával a szellemi értékek vonatkozásában is bázis tud lenni – fogalmazott.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke megnyitójában elmondta: a szakmai napra olyan települések és szervezetek képviselőit hívták meg, ahol nyitottak egy népfőiskola létrehozására. A várományosoknak a találkozó révén lehetőségük nyílik megismerni a népfőiskolai hálózat szerkezetét, működését. A szakmai nap célja továbbá egy gyors helyzetkép felvázolása a kormányzatnak – fogalmazott Lezsák Sándor.

Kárpáti Árpád, a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat megbízott vezetője elmondta:

Olyan értékalapú erőforrásgazdálkodás, amelyben a népfőiskolák egymást kiegészítve és erősítve megsokszorozzák a hálózat tagjainak lehetőségeit és e

a népfőiskolák hálózati működése közös szellemi alapon, közös módszertant és erős kommunikációt, közös fellépést tesz lehetővé.

redményességét.

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője arról beszélt, hogy a kultúrstratégiai intézményként működő szervezet tevékenységének központjában a közösségi művelődés fejlesztése áll annak intézményi, szakemberellátottsági, tevékenységi és forrásteremtési oldalával.

Nyári Gábor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (RETÖRKI) ügyvezető igazgatója előadásában kiemelte: különösen fontos, hogy a legfrissebb kutatási eredmények minél előbb megjelenjenek az oktatásban, illetve eljussanak a társadalom szélesebb rétegeihez. A RETÖRKI tudományos közösségének véleménye szerint így érhető el, hogy a közösségi emlékezetben elfogadottá váljon az a tézis, amely szerint a rendszerváltás – minden hibája és árnyoldala ellenére – átvezette Magyarországot a kommunista diktatúrából a parlamentáris demokráciába – fogalmazott.

A Lakitelek Népfőiskolán zajló szakmai napon részt vett Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára is.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még