Pénteken lett Prima Primissima díjas az idén 35 éves Bartók Rádió. A csatorna a díjjal járó teljes összeget, a 15 millió forintot felajánlotta a közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciójának. Devich Márton, a csatorna igazgatója azt mondta: a pénz a lehető legjobb helyre kerül.
A Jónak lenni jó! adománygyűjtéséhez folyamatosan érkeznek a felajánlások. Ezek már mind megtalálhatók a Médiaklikk.hu oldalon. A tárgyak egy részét fix áron lehet megvenni, némelyikre pedig licitálni lehet a december 18-ai műsorban.
A kezdeményezéshez Farkas Bertalan is csatlakozott. Az első magyar űrhajós annak az indítókulcsnak az eredeti mását ajánlotta fel, amellyel elindította 1980-ban a Szojuz–36 űrhajót, melynek fedélzetén indult a világűrbe. Azt mondta: számtalan alkalommal találkozott vak és gyengén látó emberekkel, akiknek most örömmel segít.
A felajánlott tárgyak között van a Széchenyi-díjas tudós, Béres József eredeti naplójának egy részlete is. Az 1978-as naplóbejegyzés a kutató kézírásával olvasható.
A Jónak Lenni Jó! projektvezetője, Siklósi Beatrix az M1 műsorában kiemelte: rengeteg pénzadomány és tárgyi felajánlás érkezik nap mint nap, de továbbra is számítanak a segítésre.
Azok, akik segíteni szeretnének, a 13 600-as telefonszám 96-os mellékének hívásával tehetik meg. Minden hívás vagy sms 500 forint támogatást jelent.