Aktuális

Negyvenhárman lettek milliomosok az ötös lottó sorsolása után

Idén már 1800 esethez riasztották a tűzszerészeket

Idén már több mint 1800 esethez riasztották a tűzszerészeket, jellemzően második világháborús eszközökhöz – írta Facebook-oldalán a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede.

Közölték, novemberben például 106 bejelentés érkezett a tűzszerészügyeletre, ebből 27 esetben azonnal intézkedni kellett. A tűzszerészek novemberben több mint 150, csaknem 600 kilogramm össztömegű, katonai eredetű robbanótestet kezeltek – tették hozzá.

Ebben az évben már több mint 1800 esetben vonultak ki a tűzszerészek, jellemzően a második világháborúból visszamaradt robbanóeszközök miatt.

Egy mezőzombori szántóföldön lócsontváz alól került elő 85 darab különböző gyártmányú világháborús aknavetőgránát.

Kőszegen, egy családi ház kertjében a kora újkor elején gyártott, 8 kilogrammos ágyúgolyót találtak novemberben. Mányban pedig mezőgazdasági földmunkák során szorult egy váltvaforgató eke kormánylemezei közé egy második világháborús, 15 centiméteres német tüzérségi gránát. Hajdúdorogon két 15 centiméteres német ködgránát és egy ugyancsak 15 centiméteres német repeszromboló gránát került elő.

Ajánljuk még