Gyász

Elhunyt a Star Trek színésze

Szijjártó Péter: Magyarország kőolajellátása ellehetetlenülne, ha nem mentesülne az olajembargó alól

Életbe lépett az olajembargó és az olajársapka. Néhány napon belül kiderül, hogy ennek hatására lesz-e elég olaj Európában. Bár a piac egyelőre kivár, elemzők szerint a brüsszeli szankciók áremelkedéshez és ellátási zavarokhoz vezethetnek. Az intézkedések Magyarországot nem érintik közvetlenül, hiszen mentességet harcolt ki, de szakértők szerint az egyre súlyosabb piaci feszültség begyűrűzhet, ami akár a magyar benzinárstopot is veszélybe sodorhatja – hangzott el az M1 Híradójában.

Május elején ismertette a hatodik szankciós csomag tervezetét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Akkor arról beszélt: az EU szeretné fokozatosan megszüntetni az oroszországi kőolaj-behozatalt, illetve a finomított olajtermékek importját is.

Teljes behozatali tilalom lesz minden típusú olajra, tengeri hajókon szállítottra, a csővezetéken érkezőre, a nyersolajra és a finomítottra” – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Vagyis bő két hónappal a háború kitörését követően Brüsszel már energiaszankciókról beszélt, holott tavasszal még olyan ígéretek hangzottak el, hogy ezek nem lesznek bevezetve. Végül hosszas vita után fogadták el az újabb szankciót, melynek értelmében nyersolajat december 5-től, finomított olajtermékeket pedig jövő februártól tilos importálni Oroszországból.

Magyarország viszont kiharcolta, hogy átmeneti kivételt biztosítsanak a csővezetéken érkező kőolaj esetében azoknak az uniós tagállamoknak, amelyek földrajzi helyzetük miatt nem rendelkeznek más lehetőséggel – mondta akkor Orbán Viktor miniszterelnök. Így Magyarország, Szlovákia és Csehország is mentesül a december 5-én életbe lépő szankció alól. A hatásai azonban ezekben az országokban is érződnek.

Az elmúlt hónapokban az Oroszország elleni szankciókat támogató országok az utolsó perceket is kihasználták arra, hogy annyi olajat vásároljanak Moszkvától, amennyit csak tudnak. Így az orosz exportbevételek nemrég öthetes csúcsra értek, és egy hét alatt elérték a 149 millió dollárt. A közelgő szankciók hatására az orosz tengeri kőolajexport öthavi csúcsra – napi 3,6 millió hordóra ugrott, elérve a hatodik szankciós csomag bejelentése előtti szintet.

Magyarország kőolajellátása ellehetetlenülne, ha nem mentesülne az olajembargó alól – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban. Hangsúlyozta: a kormány megvédi az ország energiabiztonságát, és amíg nem növelik meg az Adria kőolajvezeték kapacitását, addig Magyarország ráutalt az orosz kőolajra.

A brüsszeli olajszankcióknak súlyos gazdasági következményei lesznek az Európai Unióban, ugyanis amellett, hogy hiányhoz vezetnek, az árak is emelkedni fognak – írta az Origo.

Bár az olajembargó nem érinti közvetlenül Magyarországot, de a miatta kialakult egyre súlyosabb piaci feszültségek a benzinárstopot is veszélybe sodorhatják – mondta Hortay Olivér, a Századvég szakértője azt M1-en. Szerinte Európa-szerte emelkedni fog az olajár és a beszállítási költségek, illetve logisztikai problémák is lehetnek.

Hortay Olivér hozzátette: egyelőre még nehéz megbecsülni, hogy az olajembargónak hosszú és rövid távon mennyire lesznek súlyosak a következményei, ugyanis korábban még nem volt arra példa, hogy az unió lemondjon az igényeinek egynegyedét fedező orosz olajszállítmányokról.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még