logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hornung Ágnes: az önkéntesség a társadalmi felelősségvállalás része

Az önkéntesség a társadalmi felelősségvállalás része, a másoknak önzetlenül adásnak számos formája van, és mindig lesznek olyan emberek, akiknek lehet segíteni – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn, az önkéntesség világnapján.

 

Hornung Ágnes úgy fogalmazott: az önkénteskedés sokrétű lehet, a társadalmi felelősségvállalás részének is tekinthető, amivel közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Sajátos érték, de ezt is erősíteni kell, ugyanúgy, mint a családi értékeket” – tette hozzá az államtitkár.

Kapcsolódó tartalom

Kitért arra, hogy Magyarország élen jár az önkénteskedésben, a 15-75 éves korú lakosság több mint 30 százaléka önkénteskedik valamilyen formában.

Az ünnepek közeledtével sokan érzik ennek az önzetlen segítségnek a jelentőségét, de a kormány különböző programokkal, díjakkal is próbálja ezt a tevékenységet motiválni – közölte Hornung Ágnes.

Az államtitkár elmondta: a Családbarát Magyarország Központ Önként jöttem-díját idén a Végeken Egészséglélektani Alapítvány kapta. A szervezet főként az elmaradottabb térségekben élő családoknak nyújt segítséget pszichológiai, egészségmegőrzési, lelki egészséget érintő témakörben.

Kapcsolódó tartalom

Hornung Ágnes beszámolt arról is, hogy az államtitkárság munkatársai mézeskalácsot sütöttek, a süteményeket a kapcsolati erőszak áldozatainak ajánlották fel.

Az ENSZ Közgyűlése 1985-ben foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napja megtartását. Magyarországon 2005 óta törvény szabályozza az önkéntes közérdekű tevékenységet.

A kiemelt képen Hornung Ágnes. (Forrás: MTI)

Ajánljuk még