Aktuális

Magyar jelöltnek is szurkolhatunk az Oscaron, megvannak a jelölések

48 perc: Akiknek a nagyvállalatok mondják tollba a szabályokat hiteltelenek számonkérésekben

| Szerző: hirado.hu
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, Schiffer András ügyvéd és Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke voltak Lánczi Tamás vendégei az M1 és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor adásában. A műsor második felének fő témája a Magyarország uniós forrásai körül zajló huzavona volt.

Széteshet az unió

Schiffer András az EU jogállamisági eljárásait érintő ellentmondásokról úgy vélekedett, hogy amennyiben az Európai Bizottság maga sem tartja be az Európai Unió jogszabályait, azzal a széthullás irányába taszíthatja a közösséget.

Kapcsolódó tartalom

Horn Gábor ezzel vitatkozva azzal érvelt, hogy az uniót a sorozatos bővítések előtt közel azonos politikai felfogású tagállamok alkották, akik hasonlóan viszonyultak a közös szabályokhoz. Horn véleménye szerint azonban a bővítés óta Lengyelország és Magyarország olyan hozzáállást képviselnek, amely az unió működését akadályozza.

A Republikon Alapítvány elnöke úgy gondolja, valóban a szuverenizmus és integráció vitája húzódik a probléma mögött, de senki sem folytatja le ezt a vitát. Azt is hozzátette, hogy ma a globalisták uralják az Európai Uniót, amelyet azonban választások útján értek el. „Ma körülbelül háromnegyedes többsége van a parlamentben (EP) ezeknek a globalista erőknek” – tette hozzá.

Schiffer András azzal árnyalta a képet, hogy nem egyszerűen a globalista érdekek vannak előnyben az európai közösségben, hanem transznacionális nagyvállalati érdekek hálójában vergődik az egész Európai Unió.

Schiffer andrás szerint jórészt amerikai gyökerű nagyvállalatok mondják tollba a jogszabályokat, és ilyenkor megkérdőjelezhető azon európai politikai erők hitelessége, amelyek a korrupciómentességet kérik számon bármelyik tagállamon.

Az EU betiltaná a Twittert

Lánczi Tamás kitért a Twittert övező médiaháborúra is, melynek egy újabb oldalát nyitotta meg az Európai Unió a napokban. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piaci biztosa azt mondta, be fogják tiltani a Twittert az unióban, amennyiben Elon Musk nem változtat azon a szabályozáson, amely lehetővé teszi, hogy bárki véleményt formáljon a felületen. Schiffer András szerint közvetve az amerikai nagyvállalatok nyomása lehet az EU-biztos kijelentése mögött is.

Horn Gábor szerint viszont továbbra is azzal érvelt az amerikai befolyás ellen, hogy az Európai Parlament képviselőit demokratikus választások útján jelölték ki, akik megválasztották a bizottságát. Mint mondta, ezek egymás ellenőrzésével működnek.

A brüsszeli zavargások

A beszélgetés zárásaként Lánczi Tamás felidézte, hogy a Marokkó–Belgium futball-világbajnoki mérkőzés után

a Brüsszelben élő marokkói migránsok azzal ünnepelték csapatuk győzelmét, hogy autókat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, és összecsaptak a rohamrendőrökkel.

A műsorvezető idézte a belga belügyminiszter kijelentését, aki a zavargások után azt mondta, hogy van a belga társadalomnak egy része, akik nem akarják elfogadni az ország kultúráját. Erre reagálva Horn Gábor azzal érvelt, hogy Magyarországon is voltak zavargások futballmérkőzések után.

Ezt azonban zárójelbe tette Mráz Ágoston, aki arra világított rá, hogy az elmúlt tíz évben ezek a jelenségek minimalizálódtak, ami szerinte nagy teljesítmény a kormány részéről.

A Nézőpont Intézet igazgatója szerint

a magyar közrend mélypontja volt, amikor 2006-ban a baloldali kormány idején a rendőrség erőszakot alkalmazott a saját állampolgáraival szemben.

Ehhez képest, mint mondta, 2010 óta minden tüntetés erőszakmentesen zajlik, a magyar rendőrök pedig nem ülnek fel semmilyen provokációnak. Mráz Ágoston szerint ez, ha úgy tetszik, a liberális jogállam valódi működése. Horn Gábor viszont azzal vágott vissza, hogy a liberális jogállam ma Magyarországon romokban hever. Mint indokolta, a magyar miniszterelnök maga fogalmazott úgy, hogy illiberális államot építenek.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még