Időjárás

Kettészakad az ország, a feje tetejére áll az időjárás – térképen mutatjuk, mi várható

A szankciók támogatása lehetett a guruló dollárok feltétele

| Szerző: hirado.hu
A baloldal hárommilliárd forintnyi amerikai pénzt is felhasználhatott a kampányban. Sajtóhírek szerint a megállapodás egyik feltétele az volt, hogy cserében minden oroszellenes szankciót megszavaznak majd, még akkor is, ha ezzel nehéz helyzetbe sodorják Magyarországot – számolt be az M1 Híradó.

Továbbra is tagadják a baloldali pártok – köztük a Jobbik parlamenti képviselője is –, hogy tudtak volna az Amerikából érkező kampánypénzekről. Sas Zoltán, aki egyben a nemzetbiztonsági bizottság elnöke is, az M1 stúdiójában ugyanakkor beismerte: az úgynevezett guruló dollárok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Magyarország szuverenitására nézve. A balliberális politikus megnevezte, kit tart a beavatkozási kísérlet hazai felelősének.

Az első részjelentésben voltak valóban olyan adatok, amelyek ugye külföldi szolgálati jelenlétre utalhatnak. Ez azért kérdéses és azért lehet problémás, mert ugye ha egy magyarországi politikai szereplő – jelen esetben ugye a hódmezővásárhelyi polgármesterről beszélünk –, egy külföldi szervezettel, adott esetben egy államnak a titkosszolgálatával együttműködik, az önmagában nem jelenthet mást, mint nemzetbiztonsági kockázatot” – fogalmazott.

Márki-Zay Péter ernyőszervezete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom a kampányidőszak alatt az Egyesült Államokban februárban alapított Action for Democracy nevű NGO-tól 1,8 milliárd forintnyi dollárt kapott, amit itthon – megfogalmazása szerint –, kultúraváltásra fordítottak. A nemzetbiztonsági bizottság titkosszolgálati jelentések alapján azonban nyilvánosságra hozta,

hogy az Amerikában élő Korányi Dávid szervezete legalább három milliárd forintot utalt magyar számlákra.

A megafonos Rákay Philip vasárnapi videóösszeállításában azt is leleplezte, hogy az összeg nem mikroadományokból, hanem összesen 11 adományozótól érkezett. „Az adománygyűjtő felületükön bekapcsolva hagyták az adományszámlálót. Na, nézzük csak, hányan adtak? Tizenegyen! Nem tízezrek, hanem összesen tizenegy. Ennyi adomány érkezett. Tizenegy” – hangzott el a videóban.

Kapcsolódó tartalom

Erről a tevékenységről természetesen tudtam, tudok” – fogalmazott Karácsony Gergely, aki – hosszú tagadás után – beismerte a guruló dollárok tényét. A főpolgármester – akinek ernyőszervezete, a 99 Mozgalom szintén gyanúba keveredett a tiltott támogatások miatt – a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén közölte: tudott az Action for Democracy tevékenységéről. Sőt, miközben Márki-Zay Péter többször is azt hangoztatta, hogy nem politikai célokra jött a pénz,

Karácsony a Mediaworksnek már úgy fogalmazott: a támogatást lényegében az ellenzék kapta.

Hát nézze, hogy ha az ellenzék közé sorolunk civil szervezeteket, akkor az ellenzéknek, igen” – mondta. Gyurcsány Ferenc közben így fogalmazott: „nem tudom, hogy érkezett-e, azt meg végképp nem, hogy kampányra.

A baloldal kommunikációs zavarodottságára utal, hogy miközben vezetőjük, Gyurcsány Ferenc is következetesen tagadta a külföldi támogatás tényét, az MSZP-s Horváth Csaba is már arról beszélt: szerinte a hárommilliárd forintnyi külföldi pénz nem volt érezhető.

…nem tudom, hogy ebbe beleérthető-e az állam által biztosított kampánytámogatás…
– Nem.
– Ha nem érthető bele, akkor nyilván nekem is vannak kérdéseim, de szeretném egyben látni a képet…”

A dollárbaloldal a modern magyar történelem legnagyobb választási botrányába keveredett. Az Origo a guruló dollárokkal kapcsolatban megjegyzi: sokáig kérdéses volt, hogy mit vártak cserébe az amerikaiak a magyar baloldaltól a több mint hárommilliárd forintért. Mostanra viszont egyértelmű, hogy

a megállapodás egyik feltétele az volt, hogy minden oroszellenes szankciót megszavaznak majd, még akkor is, ha ezzel nehéz helyzetbe sodorják Magyarországot.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még