Szó sem lehetett mikroadományokról a dollárbaloldal botrányában – erről ír az Origo. A portál kiemeli: feltűnő gyorsasággal, a megalakulása után egy héttel már össze is szedett egymilliárd forintot, majd el is utalta azt Márki-Zay Péteréknek Korány Dávid amerikai szervezete. Az Action for Democracy február 24-én kezdte meg működését és már március elsején teljesítették az első utalást: mintegy 685 ezer dollárt, vagyis átszámítva 228 millió forintot küldtek az Oraculum 2020 Kft.-nek. Az Origo megjegyzi: több százmillió forintot összegyűjteni egy hét leforgása alatt még az Egyesült Államokban is komoly teljesítmény.
Pedig Korányi Dávid határozottan mikroadományokról beszélt a Telexnek. Az Action for Democracy ügyvezető elnöke úgy fogalmazott: „Nem a CIA által vezérelt gyíklények pénzéről van szó, hanem magyar diaszpórában élő állampolgárok donációjáról”. Karácsony Gergely főpolgármester New Yorkban élő korábbi főtanácsadója az interjúban elismerte: az időzítés nem volt véletlen, de szerinte ők csak egy „kultúraváltoztató” kampányt támogattak Magyarországon.
A baloldal külföldi finanszírozásának titkosított anyagát szerdán hozták nyilvánosságra. Ebből kiderül, hogy közel kétszer annyi pénzt kapott a baloldal Amerikából, mint amennyit bevallott. Összesen több mint 3 milliárd forintot.
„Az ország szuverenitását súlyosan sértő cselekményekről és tranzakciókról van szó a guruló dollárok ügyében”
– ezt Kocsis Máté mondta, miután a titkosszolgálatok elkészítették a jelentésüket. A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzék a választások előtt elhallgatta a külföldi pénzt, sőt azt is tagadták, hogy külföldi finanszírozókkal lennének kapcsolatban.
A több mint 3 milliárd forintnyi külföldi pénz biztos, hogy nem a kampányra ment – erről az LMP társelnöke beszélt az M1-en. Ungár Péter szerint azt valakik zsebre tették.
„Ez a pénz ebbe a kampányba nem látom, hogy tudott hasznosulni. Tehát itt valakik ezt a pénzt elvitték szerintem. Ezek kik, azt nem tudom, nem gondolom ez, hogy Márki-Zay Péter lenne, szerintem az ő alatti szint volt ebben a kampányban. Nem tudni, hogy mit csináltak vele” – fogalmazott a politikus.
A botrány kirobbanása óta tagadják az ellenzéki pártok, hogy tudtak volna a külföldi kampánypénzekről. A baloldalt irányító Gyurcsány Ferenc is azt állította: pártja, a DK egy fillért sem kapott. Márki-Zay Péter azt mondta: őt is meglepte, hogy mennyi pénz ment el kampányra. De szerinte nincs takargatni valójuk, törvénysértés pedig nem történt.
Megpróbáltak külföldről beavatkozni a magyar választásokba – erről beszélt a XXI. Század vezető elemzője az M1-en. Nagy Ervin hangsúlyozta: csak azért hoztak létre egy civil szervezetet az Egyesült Államokban, hogy milliárdokat küldjenek a magyar baloldalnak. De ezzel megsértették a pártfinanszírozási törvényt.
„Nagyon nehéz elképzelni, hogy 3 milliárd forint ne tűnt volna fel egy közös kampányban. Itt mindösszesen arról van szó, hogy egy olyan súlyos ügyről van szó, aminek a politikai következményei még beláthatatlanok és ezt próbálják elkerülni a baloldali pártvezetők” – fogalmazott a szakértő.
A guruló dollárok ügyében a rendőrség pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt nyomoz, de már az Állami Számvevőszék is vizsgálja a Márki-Zay Péter mozgalmának nyújtott amerikai támogatást.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési frakcióvezetője, Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke, Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke és Lukácsi Katalin Mária, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke (b-j) az ellenzéki összefogás hat pártjának vezetői és a tömörülés miniszterelnök-jelöltje által tartott, Putyin ellen, Ukrajna mellett megszervezett tüntetésen Oroszország budapesti nagykövetsége előtt 2022. február 24-én (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd).