Aktuális

Kigyulladt a konyha, meghalt egy idős ember Nyíregyházán

Varga Mihály a nemzeti konzultáció kitöltésére biztatott

A pénzügyminiszter a nemzeti konzultáció kitöltésére biztatott csütörtökön Budapesten.

Varga Mihály a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjárás részeként tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a magyar kormány Európában kivételes módon megkérdezi az embereket arról, hogy mit gondolnak a szankciókról.

Kapcsolódó tartalom

Emlékeztetett arra, hogy februárban „háború indult szomszédunkban Ukrajna és Oroszország között”. Erre a brüsszeli adminisztráció úgy reagált, hogy szankciósorozatot indított, azt remélve, a lépések véget vetnek a harcoknak, vagy legalábbis oly mértékben gyengítik Oroszországot, hogy „háborús aktivitása alábbhagy”. Ez azonban nem következett be, a frontok egyre jobban megmerevednek – jelentette ki a tárcavezető.

A szankciók mindeközben Európát érintik hátrányosan, ahol magasak lettek az energiaárak – hangoztatta.

A kormány arra kéri a polgárokat, hogy mondják el a véleményüket a témában, töltsék ki a nemzeti konzultációt. Így a kabinet határozottabban, megalapozottabban tud majd érvelni Brüsszelben – hangoztatta a miniszter.

Jelezte, hogy készül a kilencedik szankciós csomag. Varga Mihály szerint azonban először a korábbi nyolcnak a hatását kellene megvizsgálni, utána lehetne érdemben tárgyalni az újabbról.

A kormány azzal lenne elégedett, ha a mostani, tizenkettedik nemzeti konzultációt még annál is többen töltenék ki, mint a korábbiakat – mondta a tárcavezető, megjegyezve: online is lehet véleményt nyilvánítani.

Magyarország érdeke változatlan: a mielőbbi orosz-ukrán béke. A kormány azt akarja, hogy tárgyalóasztalnál dőljön el a vitás kérdések nagy része – jelentette ki a miniszter.

Kiemelt képünk: Horváth Péter Gyula/Hirado.hu

 

Ajánljuk még