Aktuális

Kigyulladt a konyha, meghalt egy idős ember Nyíregyházán

Már több mint 38 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! kampányában

Továbbra is érkeznek a felajánlások a Jónak lenni jó kampányba. Az adományvonalon már csaknem 39 millió forint gyűlt össze, de egyre több a tárgyi felajánlás is. A közmédia idén a vakok és gyengénlátók szövetségének gyűjt. Az adományokból többek között vakvezető kutyákat képeznek ki – hangzott el az M1 Híradóban csütörtök este.

Egymás mellett sorakoznak a vakvezető kutyák ebben az M1 riportjában szereplő kiképző központban. A kutyák kiskoruktól kezdve családoknál nevelkednek, majd onnan kerülnek a központba és csaknem fél év alatt válik belőlük vakvezető kutya. Haronisz Anikó is egy ilyen kutya gazdája.

Én önkéntes tevékenységet azt szerettem volna, hogy legyen valami az életünkben és akkor ez egy ilyen jó dolog, hogy kutyázásról is szól, de alapvetően nem arról csak, hogy legyen egy kiskutyánk, hanem, hogy ezzel valahogy segítünk is majd valakinek, akinek szüksége lesz arra, hogy legyen egy olyan vakvezető kutyája, aki majd az életét támogatja” – mondta Haronisz Anikó.

A kiképzés kivételes módon most egy másik házi kedvenccel, egy kiscicával zajlott. Amire azért van szükség, hogy a kutyák megtanulják azt is: semmi nem vonhatja el a figyelmüket.

Fiatal kortól szoktatjuk ezeket a kutyákat ahhoz, hogy hiába látnak egy olyan cicát vagy akár más állatot akkor is a gazdára kell figyelniük, illetve figyeljük azt is, hogy van-e olyan kutya közöttük, akiknek nagyon magas ez az ösztön és nem nagyon lehet kézben tartani, mert akkor ők ezen elbukhatnak a képzés során” – nyilatkozta Rózsa Katalin vakvezeztőkutya-kiképző.

Kapcsolódó tartalom

A vakvezető kutyák kiképzés hosszú és drága folyamat, egyebek mellett ezért is van a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének szüksége a támogatásra, amihez idén a közmédia Jónak lenni jó kampánya is hozzájárul.

Folyamatosan érkeznek a különlegesebbnél különlegesebb felajánlások. Mint például egy a Tiszavölgyi Ferenc festmény, amit egy magánszemély ajánlott fel, akinek egyik családtagja is látássérült volt.

A gyűjtés már meghaladta a 38,5 millió forintot. A felajánlásokat pedig továbbra is várják. Segíteni a 13600-as telefonszámon lehet, a 96-os kóddal. Egy hívás vagy szöveges üzenet ötszáz forintos segítséget jelent. A Jónak lenni jó idén is egy egész napos műsorfolyammal zárul majd december 18-án.

Ajánljuk még