Időjárás

A reggeli csúcsforgalom ideje alatt csaphat le az ónos eső, de jön a havazás és a jégpáncél is

Egy exjobbikos képviselő szerint „a Gyurcsány jobb volt”

| Szerző: hirado.hu
Sajátos érveléssel toldotta meg átigazolását a miskolci önkormányzati képviselő.

Újabb jobbikos politikus hagyta el az egykorvolt radikális párt egyre inkább süllyedni látszó hajóját. Szilágyi Szabolcs miskolci önkormányzati képviselő csatlakozni szeretett volna a Demokratikus Koalíció frakciócsoportjához, ezért 2022. november 15-én bejelentette, hogy kilépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomból, a mai naptól kezdve pedig a Demokratikus Koalíció frakciócsoportjának a tagja – olvasható a DK közleményében.

Szilágyi közösségi oldalán is megindokolta döntését. Mint írta

„arra a kérdésre, hogy »miért, a Gyurcsány jobb volt?« ma az az egyértelmű válasz, hogy igen, jobb volt.”

A Gyurcsány Ferenc ellen létrejött Jobbik előbb a DK-val kötött kampányszövetség, majd a párt belső botrányainak kipattanása óta egyre inkább a szétesés jeleit mutatja. Egykori elnöke, Jakab Péter viharos körülmények között távozott a Jobbikból, nemrég pedig a párt egykori alelnöke, Stummer János a Momentumba igazolt.

Ajánljuk még