Időjárás

A reggeli csúcsforgalom ideje alatt csaphat le az ónos eső, de jön a havazás és a jégpáncél is

Szijjártó: Magyarország felkészült a Barátság vezetéken keresztüli kőolajszállítás akadozására

Számítani kell a Barátság vezetéken keresztüli kőolajszállítás akadozására a következő időszakban is az ukrajnai energetikai hálózatot érő orosz rakétatámadások miatt, a kormány azonban felkészült, ez nem befolyásolja az ellátásbiztonságot – közölte szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a hazai energiaszektor meghatározó képviselőivel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy a zavarokat a vezeték működtetésért felelős ukrajnai rendszerek sérülése okozza, de a javítások folyamatosan zajlanak.

Szállítási ingadozásokra kell számítani a következő időszakban is. Ezekre felkészültünk, Magyarország kőolajellátásának biztonságát ezek a helyzetek nem befolyásolják

– fogalmazott.

Szijjártó Péter úgy vélte, hogy az ukrajnai háború miatt elrendelt európai uniós szankciók csak tovább súlyosbították a helyzetet, ezen „egyértelműen sikertelen” intézkedések energiaválsághoz vezettek, s több bajt okoznak Európának, mint azoknak, akik ellen kivetették őket.

Kapcsolódó tartalom

Az uniós tagországok energiaügyi minisztereinek csütörtöki ülését megelőzően úgy fogalmazott: „sajnos most úgy látjuk, hogy Brüsszel újabb alkalmatlan, Európa számára gondokat okozó javaslatokat tett le az asztalra” – figyelmeztetett a kőolajra és a földgázra vonatkozó ársapkára utalva.

Ezeket a terveket veszélyesnek és rossz ötletnek nevezte, ugyanis szavai szerint további problémákat okozhatnak az európai energiapiacon. Mint mondta, az EU-s energiaügyi miniszterek csütörtöki ülésén ezért világossá fogja tenni a kormány álláspontját az ügyet illetően.

Azért fogunk küzdeni a holnapi napon Brüsszelben, aztán a következő hetekben a jogalkotási folyamat során, hogy Magyarország mentességet kapjon mind a gázársapka, mind az olajársapka alkalmazása alól

– hangsúlyozta.

A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország a kőolajat Oroszországtól vásárolja, azonban nem valamiféle politikai állásfoglalásként, hanem azért, mert fizikailag csak így garantálható jelenleg hazánk ellátása, ezért is harcolta ki a kormány korábban, hogy a csővezetékes szállításra ne vonatkozzon az embargó.

Leszögezte: most azért fog küzdeni, hogy az olajársapka ne vonatkozzon a csővezetékes szállításra, a gázársapka pedig a hosszú távú szerződésekre, máskülönben ellátásbiztonsági problémák lépnének fel.

Ha ezeket el tudjuk érni, (…) akkor Magyarország energiabiztonsága a továbbiakban is biztonságban lesz

– fogalmazott.

Majd hozzátette, hogy a közös gázbeszerzések kapcsán a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a részvétel kizárólag önkéntes alapú legyen.

Ahogy eddig is küzdöttünk a magyar nemzeti érdekekért, úgy fogunk a következő napokban is” – emelte ki.

Ajánljuk még