logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Novák Katalin a Sándor-palotában fogadta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét

Novák Katalin államfő a Sándor-palotában fogadta szerdán Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét.

Brenzovics László a találkozó után a helyszínen a közmédiának azt mondta, hogy a kárpátaljai magyarság és Kárpátalja helyzetéről is szó esett a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésen.

Kiemelte, a háború miatt hatalmas a szenvedés, és rendkívül nehéz tél előtt állnak, ezért még sokáig szükségük lesz a támogatásra és szolidaritásra. Elmondta, megköszönte Novák Katalin szolidaritását és támogatását, és azt, hogy odafigyel a kárpátaljai magyarságra.

Brenzovics László emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai háború idején Magyarország egyik legnagyobb humanitárius programját folytatja, a kárpátaljai magyarság sok támogatásban részesült, és a köztársasági elnök külön is támogatott kárpátaljai árvaházakat.

Kárpátalja messze van a frontvonaltól, de a gazdasági válság, az áramkimaradások, a légiriadók rányomják a bélyegét a kárpátaljai magyarok életére is – mutatott rá Brenzovics László.

Hozzátette: a magyar kormány támogatása az élet minden területére kiterjed, így segítik az ott dolgozó orvosokat, tanárokat, infrastrukturális beruházásokat, közintézményeket, továbbá gyógyszert és élelmiszert is kapnak. Enélkül az ott élők helyzete sokkal rosszabb lenne – hangsúlyozta, hozzáfűzve: reménykednek, hogy a háború mielőbb véget ér, és az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba.

Kiemelt képünk: Novák Katalin köztársasági elnök fogadja Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét a Sándor-palotában 2022. november 23-án. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ajánljuk még