Kun Szabó István, az államfő főhadsegéde a találkozó után a közmédiának azt mondta: a szokások szerint negyedévente kap tájékoztatást a Magyar Honvédség főparancsnokaként Novák Katalin, de a kialakult helyzetre tekintettel, az orosz-ukrán háború miatt kéthetente tartanak ilyen találkozót.
Ismertette: a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója általános tájékoztatást adott, a Magyar Honvédség parancsnoka pedig a honvédség feladatrendszeréről számolt be, kiemelve a haderőfejlesztési programot. Ruszin-Szendi Romulusz számot adott arról, hogy folyamatos a Zrínyi 2026 elnevezésű program végrehajtása.
Kun Szabó István kijelentette, hogy a honvédség fejlesztése jól átgondolt.
Emlékeztetett: a múlt héten Izraelben járt az államfő, ahol személyesen tekintette meg a Vaskupola működését. Hozzátette: a rakétaelhárító-rendszer egyes elemei már jövőre megérkeznek Magyarországra.
Hangsúlyozta: a köztársasági elnök rendkívül fontosnak tartja, hogy a csaknem kilenc hónapja tartó orosz-ukrán háborúról pontos tájékoztatást kapjon. A Magyar Honvédség parancsnoka azt jelentette:
a magyar katonák meg tudják védeni Magyarország területét, garantálni tudják a magyar emberek biztonságát.
Az államfő számára fontos, hogy személyesen is találkozzon a katonákkal, ezért látogatta meg tavasszal a határon szolgálókat és így tett Koszovóban is, amikor meglátogatta a KFOR-missziónál szolgáló katonákat, és rövid időn belül látogatást tesz az Irakban szolgáló magyar katonáknál is – közölte Kun Szabó István.