Rendkívüli

Kiszáll a republikánusok elnökjelölti versenyéből Ron DeSantis és Donald Trumpot támogatja

A Magyar Autóklub nem tudja elfogadni Karácsony jelenlegi tervét a Lánchíd lezárásáról

| Szerző: hirado.hu
Sem az autósok teljes kitiltását, sem a Lánchíddal párhuzamosan a Szabadság híd egyirányúsítását nem tartja kellően megindokolhatónak az autóklub jogi bizottságának elnöke. Lapunknak azt mondta, hogy az elképzelés megvalósítása újabb lépés lenne az autósok fokozódó kiszorításához vezető úton, ha a lezárásokat ráadásul semmilyen alternatív útvonallal, újabb Duna-híd megépítésével nem kompenzálják.

 

Jelenlegi formájában nem tudja elfogadni a Lánchíd lezárását az autósok elől – tájékoztatta lapunkat Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke. A szakértőt annak kapcsán kerestük meg, hogy

Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, a közösségi közlekedést részesítené előnyben a Lánchídon, így valószínű, hogy a felújítás végeztével sem térhetnek vissza az autók a hídra.

Kovács Kázmér szerint nem alaptalan a félelem, hogy jelenleg az autók végleges kiszorítását készítik elő. Mint mondta, a Magyar Autóklub megkapta az új forgalmi rend kialakításával kapcsolatos fővárosi előterjesztést, amely több lehetséges forgatókönyvet is felvázol, de az autóklub egyiket sem tartja kellően alátámasztottnak.

A dokumentum szerint az egyik korlátozási formaként az szerepel, hogy a jövőben teljesen kitiltják az autókat a Lánchídról. A másik pedig, hogy az egyik irányban megnyitják az autós forgalmat, ugyanakkor egyirányúsítják a Szabadság hidat is, így a két híd együttesen biztosítaná a kétirányú autóforgalmat. Mi egyik verziót sem tartjuk elfogadhatónak. Úgy véljük, a főváros javaslata egy újabb lépés az autósok fokozódó kiszorításához vezető úton” – fogalmazott Kovács Kázmér, aki szerint elvileg ugyan az írásbeli alternatívák szerint nem kizárt az sem, hogy az autók újra a korábbihoz hasonlóan vehessék birtokba a teljes Lánchidat, de a szándék gyaníthatóan nem ez.

A szakértő szerint problémás lesz, ha a korlátozásokat a jelenlegi forgalom mellett nem is tervezik ellensúlyozni semmivel, és a lezárt szakaszok helyett a jövőben sem kínálnak alternatívát az autósoknak, holott a városnak nem lezárásokra, hanem a jelenleginél is több dunai átkelőre lenne szüksége.

Kitért arra is, hogy a Lánchíd végleges forgalmi rendjének kialakításáról még folyik az egyeztetés, de hogy a főpolgármester végül megfogadja-e az autósok szakmai véleményét, az később derül ki.

Válaszolt a megkeresésünkre Gyulainé Tóth Zsuzsa, a MAK Jogi és Érdekvédelmi Bizottság alelnöke is.

A közlekedési szakjogász úgy fogalmazott: „a Magyar Autóklub nem ellenzi, hogy a Lánchíd végleges átadása előtt, még az építési munkák idején egyes közlekedő csoportok használhassák a hidat, ha ez nem akadályozza a munkák további folyását.” Hozzátette, hogy a végleges döntés előtt ugyanakkor

a számok és a hatástanulmányok ismeretében átfogó vitákra lesz szükség,

melyek lebonyolítására  határozott ígéretet kaptak a főváros vezetésétől. Ezek eredményeként kerülhet sor a végleges döntésre, 2023 tavaszán. Bízunk benne, hogy a rakpart vitához hasonlóan, itt is sikerül eredményeket elérnünk és megtalálni a kompromisszumos megoldást – fűzte hozzá az alelnök.

Megírtuk, a főpolgármester múlt pénteken jelentette be, hogy a buszok, a taxik és a kerékpárok számára decembertől ismét megnyitják a felújítás miatt régóta lezárt Lánchidat. Az autósok visszatérése viszont továbbra is kérdéses, és bár Karácsony Gergely nem mondta ki egyértelműen, szavaiból mégis az derült ki, hogy az autósok végleg elfelejthetik ezt az átkelőt.

Kapcsolódó tartalom

Karácsony Gergely azóta több nyilatkozatában is ráerősített, hogy az ő elképzelései leginkább egy autók nélküli Lánchídról szólnak.

Talán már nem is emlékszünk rá, hiszen két éve nem használtuk a Lánchidat, de amikor használtuk, a belvárosi dugók állandó helyszíne volt a híd. Az minden közlekedési szereplő számára rossz helyzet volt” – érvelt a főpolgármester az RTL-nek, majd kijelentette: az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt a döntést hozták, hogy a közösségi közlekedést fogják előnyben részesíteni a Lánchídon. A buszforgalmat még növelnék is, a már most is ott közlekedő 105-ös és 16-os mellett a jövőben a 178-as buszt is rávezetnék a hídra.

Az ATV-nek nyilatkozva a főpolgármester ugyancsak arról beszélt, hogy az egyéni autós közlekedést csökkenteni akarja a városban. Véleménye szerint ha a hármas metró felújítása elkészül, akkor egyébként is ki fog derülni, hogy a Lánchíd amúgy sem olyan fontos az autósoknak.

Egyelőre annyi biztos, hogy a felújítás teljes befejezéséig biztosan nem hajthatnak fel a hídra autók, kivéve a taxik.

Korábban beszámoltunk arról is, hogy a Lánchíd felújítása

 óriási csúszással kezdődött el, ráadásul jóval több pénzbe is került, mint ahogy eredetileg tervezték.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még