Rendkívüli

Kiszáll a republikánusok elnökjelölti versenyéből Ron DeSantis és Donald Trumpot támogatja

A családokat és a mikrovállalkozásokat segítő intézkedési tervről döntött a makói képviselő-testület

A családokat, időseket és a helyi mikrovállalkozásokat segítő, több mint 220 millió forintos, átfogó intézkedési tervről döntött hétfő reggeli rendkívüli ülésén a makói képviselő-testület.

Farkas-Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester az ülést követően újságíróknak azt mondta, az önkormányzat legfontosabb feladata, hogy a helybéliek mellett álljon. A gyermekes családok, rászoruló polgárok, idősek és helyi vállalkozók számíthatnak az önkormányzat támogatására.

Az önkormányzat gondos gazdálkodásának, a korábban gyorsan bevezetett takarékossági lépésnek köszönhetően az idei költségvetés terhére lehetőség nyílik az elhibázott szankciók miatt megemelkedett energiaárak sújtotta makói lakosok és mikrovállalkozások megsegítésére – közölte a politikus. Hangsúlyozta,

amíg az önkormányzatnak egyetlen forintja is van, amiről döntést hozhat, addig azt a makóiak támogatására fogja fordítani.

A döntés értelmében minden, a városban lakó vagy tartózkodási hellyel rendelkező 18 év alatti gyermeket nevelő család egyszeri 10 ezer, 65 év feletti idős pedig 15 ezer forintos támogatást kap vásárlási utalvány formájában.

A képviselő-testület az önkormányzat idei költségvetésében a rendkívüli települési támogatásokra 7 millió forintos keretet hagyott jóvá, melyet nyár végén 30 millió forintra emeltek. Annak érdekében, hogy

a háztartásoknak a megnövekedett gáz- és villanyszámlák kifizetéséhez az önkormányzat további támogatást tudjon nyújtani, a keretet duplájára, 60 millió forintra emelték, és a jövő évi költségvetés tervezésénél is ezzel az összeggel számolnak majd.

Az önkormányzat október közepéig 185 háztartás számára 565 mázsa tűzifát biztosított házhoz szállítva. Annak érdekében, hogy a rászorulók téli tüzelőellátása folyamatos legyen, a város 20 millió forint értékben vásárol még tartalék tűzifát.

A megemelkedett rezsiköltségek okozta nehézségekkel küzdő – tíz alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató, illetve 2 millió euró éves árbevétel alatti – mikrovállalkozások számára az önkormányzat pályázati rendszert dolgoz ki, a januártól nyújtható támogatásokra 50 millió forintot különítettek el.

A testület döntött arról is, elengedi a város kisebbik, önkormányzati ingatlanban működő, de szolgáltatásait november 12-től ideiglenesen szüneteltető, Kossuth utcai postájának bérleti díját, átvállalja a hivatal üzemeltetési költségeit, valamint biztosítja a dolgozók bérét és járulékait. A polgármester közölte, a posta működtetéséhez nyújtott támogatás évente 20-22 millió forintot jelenthet.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még