Európa tönkreteszi magát a szankciókkal – mondta a Kossuth Rádióban a kormányfő péntek reggel. Orbán Viktor hangsúlyozta: az elhibázott brüsszeli döntések miatt vannak szankciós energiaárak és van szankciós infláció.
A kormányfő kiemelte: a kormány ezután sem támogat olyan szankciókat, amelyek veszélyeztetik Magyarországot, mert mindig a magyar emberek érdeke az első.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Brüsszelben a szankciók miatt komoly harcok várhatók, ezért is fontos a nemzeti konzultáció, hogy a kormány maga mögött tudja a magyar emberek támogatását.
„Ennek van jelentősége a tárgyalások során, el is fogom érni biztos vagyok benne, hogy nagy csaták árán, de el fogom érni, hogy ha lesz 9. szankciós csomag, akkor a számunkra létfontosságú kérdésekben ott mentesítést kell kapnunk. Például az atomenergia kérdésében” – fogalmazott.
Az uniós szankciók hatásai Magyarországra is begyűrűznek, de ezeket a kormány egy 11 pontos akciótervvel csökkenti
– emelte ki Orbán Viktor. Ennek részei például az árstopok és a rezsicsökkentés.
„Ilyen intézkedésekkel lehet segíteni az embereken. Mint ahogy lehet segíteni a benzinársapkával, vagy azzal, hogy körülbelül 180 ezer forintot kap minden család – anélkül, hogy ezt tudná egyébként – azon az ágon keresztül, hogy a magyar kormány a rezsicsökkentés politikáját követve, a havi energiaszámlákat sikeresen leszorítja” – tette hozzá.
A kormány célja, hogy a magyar gazdaság elkerülje az Európát fenyegető recessziót és növekedési pályán maradjon – folytatta Orbán Viktor, és aláhúzta: meg kell őrizni a teljes foglalkoztatottságot, és folytatni kell a családok támogatását is.
„Nem szabad, hogy elhatalmasodjon rajtunk egy olyan gondolkodás és érzület, hogy a bajok miatt most a legfontosabb célokat fel kell adni. Sosem adunk föl nemzetstratégiai célokat. Ezért gyármentő programot hirdetünk, megtámogatjuk a kkv-kat, árstopot rendelünk el, kamatstopot rendelünk el” – fogalmazott.
A jövőben az egyik legfontosabb ügy lesz az energiakérdés, ezért átalakítottuk a kormányt, és Lantos Csaba vezetésével létrehoztuk az Energiaügyi Minisztériumot
– mondta Orbán Viktor.
Az idei télen biztosított Magyarország energiaellátása, fél évre elég energiahordozó van a tárolókban. 2023-ban nagy kérdés lesz, hogy az orosz gázról lemondott országok hogyan tudják feltölteni a tartalékaikat, viszont Magyarország ezen a területen is jól áll – jelentette ki a kormányfő.
„Mi kiharcoltuk a mentesítést a magunk részéről, nem is lehet másképpen, mert mi tengerrel nem rendelkező ország vagyunk, csak csövön lehet behozni a gázt, ennek megfelelően érvényesítettük az érdekeinket. Ezért tavasszal, ha a Déli Áramlat működik, márpedig azt védenünk kell minden lehetséges eszközzel, hogy működjön, akkor a déli irányból föl tudjuk tölteni a tározókat” – magyarázta.
Nemcsak arról kell gondoskodni, hogy legyen itthon elég energia, hanem arról is, hogy az megfizethető legyen, ezért a következő években növelni kell a saját erőből, itthon előállított energia mennyiségét – hangsúlyozta Orbán Viktor.