Rendkívüli

Kiszáll a republikánusok elnökjelölti versenyéből Ron DeSantis és Donald Trumpot támogatja

Évi hárommilliárd forint jut a nemzeti bormarketing stratégia megvalósítására

Évi 3 milliárd forintot biztosít a kormány a nemzeti bormarketing stratégia megvalósítására – jelentette be a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos szombaton, a budapesti Vince gálán.

Rókusfalvy Pál abban bízik, hogy a költségvetési támogatás hatékonyan felhasználásával erősödhet a magyar bor nemzetközi elismertsége, így a jelenleginél sokkal magasabb áron lehet majd külföldön eladni. A sikerhez együttműködésre, a magyar borközösség támogató összefogására ugyancsak szükség lesz, és nagyon sok fog múlni a fiatalokon is, hiszen a változásoknak mindig ők a kezdeményezői – hangzott el.

Jó érzés ugyanakkor látni, hogy az újításaikat a rendszerváltás utáni első borásznemzedék hagyományaira alapozzák – tette hozzá. A kormánybiztos szerint a magyaroknak a bor elsősorban nem alkohol, hanem kultúra, és jó lenne, ha „nem csak mi magyarok tudnánk, hogy világhírűek vagyunk” ezen a téren – fogalmazott.

Borkóstoló a Vince gála 2022 elnevezésű rendezvényen a Szépművészeti Múzeumban (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A feladat és a tét egyaránt óriási, de ilyen lehetőség sem volt még, a szőlő-bor ágazat marketingje ekkora segítséget nem kapott korábban. Az ország adottságai kedvezőek, a magyar borászok kiválóak, boraik világszínvonalúak, ki kell tehát használni a lehetőségeket, és az eredmény nem marad el – mondta Rókusfalvy Pál.

Ajánljuk még