Aktuális

Harminchatan lettek milliomosok az ötös lottó sorsolása után

Szijjártó Péter: A BMW debreceni beruházása a korábban bejelentettnél is többről fog szólni

Újabb bejelentés várható jövő héten a BMW debreceni beruházásával kapcsolatban, amely ezáltal még többről fog szólni, mint amit eredetileg terveztek – tájékoztatott a miniszter közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a BMW beruházása a magyar gazdaság sikertörténete lesz, a német autóipari vállalat olyan gyárat épít Magyarországon, amelynek működése során teljes mértékben a környezetvédelmet és a versenyképességet ötvözik.

Ez a gyár olyan lesz, ahogyan az elkövetezendő évtizedek ipara fog kinézni. Magyarország, Debrecen a BMW-vel közösen olyat fog mutatni a világnak, amely csak a következő évtizedekben válik általánossá a világgazdaságban” – emelte ki.

Majd hozzátette: Debrecenben nem pusztán Európa, hanem az egész világ egyik legmodernebb gyárát hozzák létre, ahol a BMW az első teljes elektromos platformját fogja építeni.

A miniszter leszögezte, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt az európai gazdaság a súlyos recesszió irányába rohan, hazánknak pedig nem lehet más a célja, mint hogy ebből kimaradjon.

Aláhúzta: ez nem egyszerű feladat, de lehetséges, és világos recept van rá, méghozzá az, hogy fenn kell tartani a Magyarországra érkező beruházások növekedésének ütemét, amiben a bajor vállalatoknak is nagy szerepük van.

„A beruházásokból lesz ugyanis a munkahely, a munkából lesz termelés, a termelésből pedig gazdasági növekedés. És ha marad a gazdasági növekedés, akkor ki tudunk maradni a recesszióból, és nem kell számolnunk olyan negatív gazdasági következményekkel, mint amelyeket sajnos Európában már a világjárvány következtében láttunk” – fogalmazott.

Szijjártó Péter többek között Florian Herrmann bajor kancelláriaminiszterrel, Melanie Huml európai és nemzetközi ügyekért felelős miniszterrel, valamint több nagyvállalat, a BMW AG, a Knorr-Bremse és a Schaeffler AG vezetőivel találkozott Münchenben.

Ajánljuk még