Aktuális

Harminchatan lettek milliomosok az ötös lottó sorsolása után

Orbán Viktor: Törvénytelen és erkölcstelen a baloldal külföldi finanszírozása

Nemcsak törvénytelen, hanem erkölcsileg helytelen, és a magyar polgárok átverése, hogy a baloldali pártok a választást megelőzően külföldről kaptak nagy összegeket – mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

A kormányfő elmondta, hogy tanulmányozzák az esetet, azonban még a feloldásról nem nyilatkozott a miniszterelnök, mivel először meg kell hallgatnia a titkosszolgálatokért felelős miniszternek és a titkosszolgálati munkát végző intézmények vezetőinek a véleményét.

Egy dolog azonban biztos, hogy jó okunk van arra, hogy megdöbbenjünk” – fogalmazott Orbán Viktor.

A beszélgetés vonatkozó részét itt hallgathatja vissza.

Majd hozzátette: a helyzet egyszerű. A magyarországi választást megelőző időszakban – sőt úgy tűnik, hogy még a választás után is – a magyarok bizalmát kérő politikai pártok egy részét, a baloldali pártokat, és azok vezetőit külföldről fizették, „talán fizetik is” – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy nem is kis összegekről, hanem dollármilliókról van itt szó. Ennek pedig van egy jogi része, hogy törvénytelen volt-e, azt majd a jogászok eldöntik.

Kapcsolódó tartalom

Azonban van egy nem jogi kérdés is:

egy politikai vezető, aki ráadásul az ország vezetője akar lenni, és a politikai párt, aki az ország élére akar állni, külföldről fogad el pénzt, akkor mit ígért cserébe?

– tette fel a kérdést a kormányfő.

Pénzt nem adnak ingyen. Olyan nincs, hogy„ megesik valakin a szíve” egy jelentős külföldi tőketulajdonosnak vagy egy másik államnak és csak úgy ajándékba pénzt ad – fogalmazott, majd kiemelte, ha adnak pénzt, akkor azért kérnek valamit cserébe.

Aki a zenészt fizeti, az rendeli a nótát” – kommentálta a baloldal külföldi finanszírozás körüli kérdéseket a miniszterelnök.

Majd hozzátette: az a kérdés, hogy honnan rendelték meg a nótát, ki fizetett érte, és mit kellett teljesíteni?

Az biztos, hogy az ellentétes Magyarország érdekeivel, hogy külföldről beavatkozzanak a választási kampányainkba olyan durva módon, hogy egyes kampányban részt vevő szereplőket, személyeket és pártokat külföldről fizessenek – hangsúlyozta Orbán Viktor.

„Ez nemcsak erkölcsileg helytelen, hanem ez átverése a magyar állampolgároknak”

– tette hozzá.

Mint ismert csütörtökön a nemzetbiztonsági bizottságban meghallgatták az első jelentéseket a baloldali pártok külföldi finanszírozásának ügyében, amit „guruló dollárok” néven híresült el a sajtóban. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ezután úgy fogalmazott, hogy ez a rendszerváltoztatás utáni legsúlyosabb botrány. És kezdeményezte a titkosított anyag titkosításának a feloldását.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még