Aktuális

Harminchatan lettek milliomosok az ötös lottó sorsolása után

Orbán Viktor: Ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel, hogy külföldről beavatkozzanak a választási kampányokba

| Szerző: hirado.hu
Pénzt nem adnak ingyen – így fogalmazott Orbán Viktor az úgynevezett guruló dollárok ügyében. A kormányfő reggel a Kossuth Rádióban azt mondta: ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel, hogy külföldről beavatkozzanak a választási kampányokba. A botrány miatt titkosszolgálati vizsgálat indult, amelynek első jelentését tegnap ismertették a parlament nemzetbiztonsági bizottsága ülésén. Az anyagot 2051-ig titkosították, de a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte ennek feloldását – közölte az M1 Híradó.

„Természetesen támogatom…, a Fidesszel szemben a teljes transzparencia hívei vagyunk” – ezt válaszolta SMS-ben Márki-Zay Péter arra a kérdésünkre, hogy nyilvánosságra hozná-e a nemzetbiztonsági bizottságban csütörtökön elhangzott titkosszolgálati jelentést a baloldali pártok külföldi finanszírozásáról. Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltjét az M1 azután kereste meg, hogy a Fidesz frakcióvezetője a testület ülése után közösségi oldalán azt írta: sokkal súlyosabb a guruló dollárok ügye, mint azt gondolni lehetett. A Hír TV-nek pedig azt nyilatkozta Kocsis Máté, hogy kezdeményezte a szolgálatok által elkészített, de 2051-ig titkosított anyag nyilvánosságra hozatalát.

„A dollárbaloldal ügyében minden magyarnak joga van, és a teljes nyilvánosságnak joga van ahhoz, hogy megtudja az igazságot, és hogy kiderüljön, milyen szervezeti és személyi összefonódások állnak a háttérben ebben az alapvetően legdurvább szuverenitási kérdést érintő botrányban”

– fogalmazott.

Kapcsolódó tartalom

A nyilvánosságra hozatal mögé beállt a Jobbik bizottsági elnöke, Sas Zoltán is. A baloldali politikus közösségi oldalán úgy fogalmazott: a titokgazdával történt egyeztetések után lehet szó a titkosszolgálati anyag esetleges megismerésére.

Márki-Zay Péter ernyőszervezete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a kampányidőszak alatt az Egyesült Államokban alapított Action for Democracy nevű NGO-tól 1,8 milliárd forintot kapott, amit itthon politikai célokra fordítottak. Az MMM alapító elnöke büszkén beszélt az úgynevezett guruló dollárokról. A tiltott pártfinanszírozás vádját azonban visszautasította.

Később az is kiderült: a Karácsony Gergely főpolgármester által létrehozott 99 Mozgalom Egyesülethez szintén érkezhettek amerikai kampánypénzek. Legalább félmilliárd forint. Erre utalt ugyanis, hogy a Soros Györgyhöz köthető Action for Democracy – aminek Korányi Dávid az ügyvezetője – később megváltoztatta honlapját, és levette az általa támogatott csoportok listájáról az átláthatatlan finanszírozású egyesületet.

Kapcsolódó tartalom

A baloldalt irányító Gyurcsány Ferenc többször is azt állította: a hatalmas külföldi támogatásról nem volt tudomása. Pártja, a DK pedig abból egy fillért sem kapott. Az ügyben mégis nyomozás indult pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága pedig titkosszolgálati vizsgálatot kezdeményezett.

„Jó okunk van arra, hogy megdöbbenjünk. Ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel, hogy külföldről beavatkozzanak a választási kampányokba úgy, hogy egyes, a kampányban részt vevő szereplőket, személyeket és pártokat külföldről fizessenek”

– reagált a baloldalt érintő botrányra a miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: ez nemcsak erkölcsileg helytelen, hanem ez átverése a magyar polgároknak is. „Pénzt nem adnak ingyen. Olyan nincs, hogy megesik valakin a szíve egy jelentős külföldi tőketulajdonosnak vagy egy másik államnak, és csak úgy ajándékba pénzt ad. Ha adnak pénzt, akkor azért kérnek valamit cserébe. Ez egy régi dolog, ezt minden magyar ember tudja, hogy aki a zenészt fizeti, az rendeli a nótát. Az a kérdés, hogy honnan rendelték meg a nótát, ki fizetett érte. és mit kellett teljesíteni” – fejtette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor jelezte: az ügyben mindenképpen meg kell hallgatnia a titkosszolgálatokért felelős minisztert, illetve a titkosszolgálati munkát végző intézmények vezetőinek a véleményét is.


Nincs kifogása a kormánynak az ellen, hogy vizsgálják felül a titkos minősítését annak a jelentésnek, amely a baloldalhoz érkezett amerikai pénzekről szól.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda az Indexnek küldött válaszában azt írta: amennyiben a Nemzetbiztonsági Bizottság elfogadja Kocsis Máté frakcióvezető javaslatát és megkeresi a minősítő szervezetet, a Nemzeti Információs Központ hozzá fog járulni a Nemzetbiztonsági Bizottsági ülésen elhangzott információk, illetve az ülés jegyzőkönyvében is szereplő részek nyilvánosságra hozatalához.

Ajánljuk még