Aktuális

Harminchatan lettek milliomosok az ötös lottó sorsolása után

Bejegyzett egyház lett a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Bejegyzett egyházzá minősült az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), miután a bíróság döntése után az ügyészség fellebbezését elutasították – közölte az egyház pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint ezzel a MET még nem kapta vissza korábbi státuszát, ahhoz ugyanis a magyar államnak megállapodást kellene kötnie vele közfeladatok ellátására.

Emlékeztettek: a MET 2011-ben, az új egyházi törvény megalkotása után vesztette el státuszát. „Sok év jogfosztása és huzavona után” a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordultak, és ott pert nyertek a magyar állammal szemben. 2013-ban az Alkotmánybíróság is kimondta, az állam alkotmánysértő módon vette el státuszukat és 2012. január 1-jével jogállásukat köteles visszaállítani.

Azt is írták, noha ez a határozat máig hatályban van, a kormány következetesen figyelmen kívül hagyja és a kapcsolódó jogszabályokban megakadályozza érvényre juttatását.

A közlemény szerint miután 2021-ben mintegy negyvenezren, 2022-ben pedig hozzávetőlegesen ötvenkétezren ajánlották fel nekik személyi jövedelemadóadójuk (szja) egy százalékát, a bíróság nem tehetett mást, mint hogy előbb nyilvántartásba vette, majd – annak ellenére, hogy az ügyészség ezt próbálta fellebbezésével megakadályozni – bejegyzett egyházzá nyilvánította a MET-et.

Innen azonban akkor léphetnek tovább, ha a magyar állam közfeladataik ellátására megállapodást köt velük és ezt az Országgyűlés mint törvényt megszavazza. Az egyház levelet írt ez ügyben Semjén Zsolt miniszerelnök-helyettesnek, aki azonban második hónapja nem reagál megkeresésükre – tették hozzá.

Az egyházi törvény szerint egy vallási egyesület akkor kérheti nyilvántartásba vételét bejegyzett egyházként, ha a kérelem benyújtását megelőző 5 év átlagában legalább négyezer magánszemély ajánlotta fel javára szja-ja egy százalékát, legalább 20 éve vallási egyesületként működik, vagy 100 éves szervezett, önálló nemzetközi működéssel rendelkezik.

Ajánljuk még