Aktuális

Harminchatan lettek milliomosok az ötös lottó sorsolása után

Népszerű a nemzeti konzultáció, már több százezren kitöltötték

| Szerző: hirado.hu
Magas a részvétel a nemzeti konzultáción, 340 ezren már válaszoltak – jelentette be közösségi oldalán a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra emlékeztetett: Európában először a magyar kormány kérdezi meg az embereket a brüsszeli szankciókról.

A kormányszóvivő közölte, a konzultációs kérdőívet a posta november végéig juttatja el az emberekhez, 340 ezren azonban már vissza is küldték azt. Szentkirályi Alexandra szerint ez az aktivitás is bizonyítja, hogy

olyan kérdésekről van szó, amelyek alapjaiban érintik a magyarok mindennapjait.

„Európában Magyarország az egyetlen hely, ahol megkérdezzük az embereket, ugyanis a szankciók árát velük fizettetik meg. Szankciós felár az energiahordozókon, szankciós infláció, gazdasági visszaesés. Kockán forog az, amiért 2010 óta közösen megdolgoztunk” – magyarázta, hozzátéve: a brüsszeli ígéretekkel szemben a szankciók a háború végét sem hozták el.

Az álláspontunk a kezdetektől világos: szankciók helyett azonnali békére van szükség. A kérdőíveket december 9-ig lehet visszaküldeni, számítunk mindenki véleményére – buzdította részvételre a magyarokat Szentkirályi Alexandra.

Kapcsolódó tartalom

Ahogy korábban írtuk, már online is elmondhatják véleményüket Brüsszel szankciós politikájáról a magyarok. November 15-től ugyanis nemcsak papíron, de az interneten is kitölthető a szankciókról szóló nemzeti konzultációs kérdőív. A kérdéssor hét, főként energiabiztonsági jellegű kérdést tartalmaz.

A kérdőív az alábbi linkre kattintva érhető el: https://nemzetikonzultacio.kormany.hu/

Ajánljuk még