logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Már több mint 22 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó idei kampányában

A közmédia adománygyűjtő műsora idén a vakok és gyengénlátók javára gyűjt. A tárgyi- és az anyagi felajánlásokat is folyamatosan várják.

Először csak ismerkedtek, nem sokkal később pedig már bátran nyeregbe pattantak a gyerekek a miskolci lovasparkban.

Valamennyien látássérültek, így nekik különösen nagy élmény egy ilyen program.

„Nagyon szeretem a lovakat, meg így ezt az egész közösséget, és régebben már lovagoltam, de nem sokszor, nem hobbiszerűen, csak így, amikor volt rá alkalom” – monta Elekes Emma.

A programot a miskolci Lions Club és a Vakok és Gyengénlátók helyi egyesülete szervezte.

„Közös célunk a mai rendezvénnyel a látássérültek számára egy nagyon kellemes, családi és közösségi program biztosítása volt, amikor is kipróbálhatták a lovaglást, a lovas sportot, megismerhették a lovakat és ezáltal fontos és szép élményekhez juthattak” – mondta Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke.

A magyar vakok és gyengénlátók országos szövetségét támogatja idén a közmédia adománygyűjtő műsora: a Jónak lenni jó.

Aki segíteni szeretne, az a 13-600-as telefonszám 96-os mellékén teheti ezt meg, egy hívás, vagy SMS ötszáz forintos támogatást jelent.

Gyűlnek az adományok szép számmal, magánszemélyektől és cégektől is érkeznek felajánlások, köztük a VakVarjú étteremtől. Azok a vendégek, akik náluk az egyedi séfajánlatokat választják november 14 és december 10 között ételenként 100 Ft-tal tudják támogatni a gyűjtést.

„Egy igazán közösségi erőt tud ez adni, a kollégáinknak, akik még pluszban egyedileg is szoktak támogatásokat biztosítani, és megható, amikor a vendégek is részt vesznek ezekben a kezdeményezésekben” – mondta Semsei Rudolf a VakVarju étterem tulajdonosa.

A magyar női vízilabda válogatott és szövetségi kapitányuk, Bíró Attila is csatlakozott a kezdeményezéshez.

„Szeretném felajánlani a Jónak lenni jó című műsornak a 2020-as európa bajnokságnak a bronzmérkőzésén használt labdát, az összes magyar vízilabda válogatott aláírásával, illetve egy pólót” – mondta Bíró Attila, a magyar női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya.

Eddig valamivel több, mint 22 millió forint gyűlt össze. De még december közepéig várják a felajánlásokat.

Ajánljuk még