logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Varga Mihály: A kormány partnerként tekint a nagyvállalatokra

A válság utáni időkre készül a kormány – mondta a pénzügyminiszter a Figyelő TOP 200 gálaestjén. A gazdasági lap kiadványa a legnagyobb hazai vállalkozásokat állítja sorrendbe évről évre. Varga Mihály azt mondta: az előző válságból is azért sikerült kilábalni, mert a 2010-ben indult új magyar gazdaságpolitika partnerként bevonta a nagyvállalatokat a gazdaságfejlesztésbe – számoltak be róla az M1 híradójában.

 

Mi azt tűztük ki célul, hogy egyfajta lokális kivétel próbáljunk lenni ebben a nehéz időszakban, ezért indítottuk el azokat a támogatási programokat, amelyek a gyármentő program, energia-intenzív ágazatok lecserélése, támogatása a nagy cégek esetében, de a kkv-knál is energiaintenzív és hatékonyságjavító beruházásoknak a támogatása” – fogalmazott Varga Mihály.

 

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még