logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jó hír a nyugdíjasoknak – Több mint egymillióan már pénteken megkapták a nyugdíjemelést

Több mint egymillió embernek utalták át ma a bankszámlákra a visszamenőleg megemelt nyugdíjakat és a nyugdíjprémiumot. A kormány szerint egy átlagnyugdíjas novemberben mintegy 103 ezer forinttal kap többet, mint az előző hónapban. Akiknek nincs bankszámlájuk, azokhoz a szokott napon viszi a postás az ellátásokat. Tállai András államtitkár elmondta: idén ez már a harmadik alkalom, hogy a szankciós infláció miatt korrigálni kell a nyugdíjakat – hangzott el az M1 Híradó műsorában.

Az infláció növekedése miatt ebben az évben a novemberi már a harmadik nyugdíjemelés volt az érintetteknek. Januárban 5, júliusban 3,9 és most 4,5 százalékkal emelkedtek a juttatások.

A szakértő szerint ez azt jelenti, hogy az érintettek több pénzt kaptak-kapnak, mint amennyit az eddigi adatok alapján az éves infláció indokolna.

„A nyugdíjak 14 százalékkal növekedtek. Ez idő alatt, januártól októberig az átlagos infláció a statisztikai hivatal szerint 13 százalék volt. Tehát, mostanáig a nyugdíjasok nagyobb emelést kaptak, mint amennyit a szabályok szerint adni kellett volna nekik. Ha ehhez hozzászámoljuk azt is, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjat is kaptak év elején, bár ez nem inflációkorrekciós pénz, akkor ezzel az összeggel együtt a többletnyugdíj már megközelíti, vagy akár meg is haladhatja azt az értéket, ami a jelenlegi éves infláció” – mondta Tóth Levente, a Bank360 vezető elemzője.

Ami most októberben kicsivel több volt, mint 21 százalék. Vagyis, az idősebb korosztály a kormány jóvoltából idén annyi pénzt kapott, ami egy több mint 20 százalékos inflációt is kompenzál.

Ha megnézzük a számokat, akkor, aki öregségi átlagnyugdíjat kap – ami a múlt hónapban 172 940 forint volt –, annak több mint 180 ezer forintra emelkedik a havi juttatása, a 4,5 százalékos emeléssel. Ehhez jön még a januárig visszamenőleg járó emelés, ami csaknem 86 ezer forint, és a tízezer forintos nyugdíjprémium is. Így az átlagnyugdíjban részesülőnek több mint 276 ezer forintot utal át az államkincstár, illetve kézbesít a postás.

A Pénzügyminisztérium államtitkára közleményében hangsúlyozta, hogy

a juttatások nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek is járnak, azaz pluszpénzt kapnak például a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, a baleseti járadékban részesülők is, hozzávetőleg két és fél millió ember.

Tállai András úgy fogalmazott, hogy bár nehéz időket élünk, mégis, sőt, annál inkább fontos számunkra az idősek védelme.

Kapcsolódó tartalom

A nyugdíjak összege a mostani emeléssel 2010 óta nagyjából 70 százalékkal nőtt, vásárlóereje pedig mintegy 20 százalékkal erősödött. Emellett a kormány visszaadta a nyugdíjasoknak a baloldal által annak idején elvett tizenharmadik havi nyugdíjat is, emellett jövőre is lesz nyugdíjemelés.

Ennek mértékét a Magyar Nemzeti Bank 2023-as inflációs előrejelzése alapján határozza meg a kormány decemberben. Becslések szerint ez több mint 10 százalék lehet.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még