Baleset

Árokba csúszott egy ukrán busz Kisvárdánál, több gyermek megsérült

György László: A jövő biztos, jól fizető munkahelyeit szeretnénk a magyaroknak megnyerni

Az új technológiák kifejlesztése, alkalmazása és megismertetése elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyarok biztos, jól fizető munkahelyekhez jussanak a jövőben, ami a kormány törekvése – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Modern Gyárak Éjszakája pénteki pécsi megnyitóján.

György László a pécsi KONTAKT – Elektro Kft. telephelyén az országos programsorozat részeként tartott eseményen azt mondta: Magyarországon harmincéves csúcson van a foglalkoztatottak száma, mintegy 4,4 millió embernek van munkája. Az elmúlt tizenkét évben egymillió új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig mindössze 3,5 százalék. Ez azt jelenti, aki munkát keres, pár hét alatt találhat Magyarországon.

Mint mondta, a gazdaság azonban folyamatos változásban van. Példaként felhozta: a világgazdasági fórum becslése szerint 2020 és 2025 között 85 millió munkahely szűnik meg és 97 millió jön létre. A kormányzat azt szeretné, hogy a magyarok ennek az átalakulásnak a nyertesei legyenek.

Hozzáfűzte: azért hozták létre a Modern Mintaüzem Programot és a Modern Gyárak Éjszakáját, hogy az élvonalbeli technológiákkal megismerkedhessenek az emberek.

Ezen a napon, több mint hetven vállalat csatlakozik a programhoz, s közel ötven társaság fizikailag, a többi pedig online nyitja meg kapuit a nagyközönség, több ezer ember előtt – mondta.

„Papírból is meg lehet ismerkedni az új technológiákkal”, azonban egészen más testközelből megélni a fejlesztéseket, s hozzáértőktől, közérthető nyelvezeten meghallgatni a részleteket. A rendezvény erre garancia

– jegyezte meg.

A megnyitónak helyszínt adó – egyebek közt elektronikai berendezések, kapcsoló- és vezérlőszekrények gyártásával foglalkozó – KONTAKT – Elektro Kft.-ről szólva az államtitkár kiemelte: a magyar tulajdonú cég elsőként és egyelőre egyedüliként fejleszt hidrogén alapú technológiákat az országban, a társaság a Megújuló Energiák Nemzeti Laboratóriumához is csatlakozott.

Hirth Olivér, a több mint 70 főt foglalkoztató, négy évtizede alapított, hatezer négyzetméternyi, korszerű műhelycsarnokaiban, modern technológiák alkalmazásával termelő magyar tulajdonú cég ügyvezetője a rendezvényen közölte: társaságuk harmadik alkalommal vesz részt a rendezvényen. Mint mondta, céljuk, hogy nyissanak a lakosság felé, s az érdeklődőket megismertessék a legkorszerűbb technológiákkal.

A pécsi társaság az elmúlt években ismert iparvállalatok beszállítójává vált a villamos automatizálás, elektro- és szenzortechnika területein, de nevéhez fűződik az első magyar fejlesztésű – Balatonkenesén 2020-ban vízre bocsátott – hidrogénüzemű üzemanyagcellás kishajó legyártása is.

A társaság a nyilvános cégadatok szerint 2021-ben 1,88 milliárd forint árbevételt és 246 millió forint adózott eredményt ért el. Az azt megelőző évet több mint 1,24 milliárd forint árbevétel mellett 81 millió forint nyereséggel zárta.

A pécsi gyárlátogatáson az érdeklődők betekintést nyerhettek az elkövetkező évek fejlesztési irányaiba, kiváltképp az energetika, energiatárolás és a hidrogéntechnológiák területein.

A KIM korábbi közleménye szerint az idén november 11-én zajló, hatodik alkalommal megrendezett Modern Gyárak Éjszakája program célja: lehetőséget teremteni a vállalkozók és a lakosság számára, hogy közvetlen közelből megtapasztalhassák, milyen példaértékű vállalatok működnek Magyarországon.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is olyan hazai cégek mutatkoznak be, amelyek innovatív, high-tech, zöld valamint okos megoldásokat alkalmaznak működésük során, és ezzel versenyképessé teszik Magyarországot. A pénteki esemény ezen kívül az összefogás erejével lehetőséget teremt a vállalatok munkaadói, társadalomszervezői és közösségépítő szerepének bemutatására is – közölték.

Ajánljuk még