logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

48 perc – Az USA a felelős az Északi Áramlat felrobbantásáért a világhírű amerikai politológus szerint

| Szerző: hirado.hu
Az Egyesült Államok és Oroszország közötti háborúvá vált az ukrajnai konfliktus, amelynek középpontjában az ukránok állnak – ez is téma volt a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, melynek vendége ezúttal John Mearsheimer amerikai politológus és nemzetközikapcsolatok-szakértő volt.

A professzor elmondta, kiválóak a tapasztalatai Magyarországgal kapcsolatban, és rengeteg érdekes emberrel beszélt. Többek között Orbán Viktorral is találkozott. Elmondta, hogy a miniszterelnökkel több politikai kérdést vitattak meg, például az ukrajnai háború kérdését. Emellett pedig elárulta, hogy szó esett a liberalizmus és a nacionalizmus kapcsolatáról is, amely egy olyan témakör, amelyről a Mearsheimer írt, és a magyar kormányfő is szakértője.

Lánczi Tamás felidézte, hogy John Mearsheimer professzornak a napokban jelent meg az első könyve magyar nyelven, amelyben úgy fogalmaz, a liberális logika által motivált amerikai–ukrán politika felelős elsősorban a jelenlegi válságért a Nyugat és Oroszország között.

Az amerikai politológus kifejtette: Amerika és Oroszország közötti háborúvá vált az ukrajnai konfliktus, hozzátette viszont, hogy ennek a középpontjában az ukránok állnak, mivel ténylegesen ők harcolnak az oroszok ellen. Ugyanakkor elmondta, hogy jobban megvizsgálva nagyon világos, hogy az ukránok és az amerikaiak együttműködnek annak érdekében, hogy az oroszokat legyőzzék Ukrajnában, miközben gazdasági károkat okoznak Oroszországnak.

A professzor kifejtette, hogy a hidegháború a Szovjetunió összeomlásával ért véget, így az eseményekből az Egyesült Államok, mint a világ legerősebb állama került ki. Erről az időszakról, amint elmondta, úgy beszélünk, mint az unipoláris világrend. Az USA  óriási befolyásával, hatalmával igyekezett elterjeszteni liberális ideológiáját, azonban, ahogy a professzor a könyvében is érvelt, ez a kezdetektől kudarcra volt ítélve, mivel a nacionalizmus erőteljesebb dolog, mint a liberalizmus. John Mearsheimer rávilágított, hogy ez a kudarc odáig vezetett, hogy

Kína nagyhatalommá vált, és Oroszország is feltámadt hamvaiból Putyin vezetésével.

Kijelentette: Jelenleg multipoláris világrendet élünk, amelyben nagyon nehéz a liberális hegemóniát erőltetni. Ehelyett szerinte az USA arra kényszerül, hogy reálpolitikát folytasson.

Lánczi Tamás és John Mearsheimer (Fotó: Hirado.hu Horváth Péter Gyula)

Mearsheimer szerint az amerikai félidős választások nem jelentenek semmiféle változást abban, hogy a taglaltakat felismerje az Egyesült Államok. Elmondta azt is, hogy külpolitika tekintetében az USA egységes, a republikánusok és a demokraták között nincs különbség.

Az is kiderült, hogy a professzor szerint lehetetlen megmondani a háború kimenetelét, ugyanakkor felvázolt, néhány lehetséges forgatókönyvet:

  • Az oroszok kijavítják a katonai problémáikat, és legyőzik az ukránokat, azonban megtörténhet, hogy az Egyesült Államok Ukrajna segítségére siet.
  • Ha az oroszok veszítenek, szerinte minden esély megvan arra, hogy atomfegyverekhez nyúljanak.

A professzor szerint a Nyugaton a legtöbb ember Ukrajnának szurkol a konfliktusban, ugyanakkor elmondta, minél sikeresebb a Nyugat az ukrajnai háborúban, annál nagyobb az esélye annak, hogy Oroszország atomfegyverhez nyúl.

Mearsheimer kifejtette, hogy

a 90-es években az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolata jó volt, mivel az oroszok gyengék voltak.

Ezt követően, mint mondta, az USA elindította a NATO-bővítést 1999-ben – ekkor csatlakozott Magyarország is. A következő körben 2004-ben csatlakoztak a balti államok és más országok is. Azonban 2008 áprilisában a professzor szerint nagy hibát követett el az Egyesült Államok, amikor úgy gondolta, hogy Ukrajna is része lehet a NATO-nak.

Mearsheimer kijelentette:

Az oroszok azért vonultak be Ukrajnába, hogy ne legyen NATO-tag Oroszország határán.

John Mearsheimer (Fotó: Hirado.hu Horváth Péter Gyula)

Az Európai Unióról szólva a politológus úgy fogalmazott, Európa kisebb államok csoportja, ezért nem képes ellensúlyozni az egységes Egyesült Államokat. Hozzátette: Európa szeretné, hogy a NATO a kontinensen maradjon, mivel hisz az USA béketeremtő szerepében. Ezért az Európai Unió az teszi, amit az Egyesült Államok kér tőle.

Amerikának nem állt érdekében, hogy meggyengítse Európát, ahogy az sem, hogy „az oroszokat a kínaiak karjába lökdösse” – fejtette ki a szakértő. Hozzátette: Az ukrajnai konfliktus jelentős károkat okoz és fog okozni Európának.

Azt is elmondta, a szankciókról úgy gondolta az Egyesült Államok és az európai országok is, hogy halálos kimenetelűek lesznek az orosz gazdaság számára, azonban azok visszaütöttek, és most Európának okoznak gondokat.

Mearsheimer szerint a szankciók kivezetésével az Európai Unió gazdasága újralendülne, azonban az Egyesült Államokat nem fogja tudni Európa rábírni azok kivezetésére.

John Mearsheimer kijelentette, hogy az Északi Áramlat vezeték felrobbantásáért az Egyesült Államok a felelős, viszont ha nem is ők, akkor a britek, viszont egy percig sem gondolná, hogy Oroszország tette azt.

A professzor szerint Európában Magyarország gondolja úgy, hogy az amerikai politika téves. Azt is elmondta, hogy az idő előrehaladtával, egyre több ország csatlakozik majd a magyar állásponthoz.

Összegezve, Mearsheimer nem gondolja, hogy Európa saját védelmi szövetséget hozna létre, szerinte a lengyelek és a balti államok az Egyesült Államok szoros szövetségesei maradnak majd, amíg Németország, Franciaország, Spanyolország, Svédország és több nyugati ország a magyar politikához hasonlót fog elfogadni.

Kiemelt kép: hirado.hu/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még